Home design

Ebben a rovatban betekinthettek a legújabb lakástrendekbe, megismerhetitek a kert és a lakás kapcsolatát, a világítás és a színek összhangját, a legegyedibb lakásstílusokat, amit a lakberendezők megálmodtak. Biztos találtok sok hasznos ötletet.


    (Oldal 1 / 13)   
    « Előző
      
    1
      2  3  4  5  Következő »

    Lakberendezés a feng shui 5 eleme szerint

    A több ezer éves kínai asztrológia a körülöttünk lévő világot öt elemre osztja: fára, tűzre, földre, fémre és vízre. Rendezd be ezek alapján otthonod!

    A több ezer éves kínai asztrológia a körülöttünk lévő világot öt elemre osztja: fára, tűzre, földre, fémre és vízre. Mivel nemcsak a környezetünk, de a személyiségünk is ebbe a rendszerbe sorolható, egy kis odafigyeléssel könnyen közelíthető a külső világunk a belső igényeinkhez.

    A feng shui szakértői úgy tartják, ha szeretnénk, hogy a lakókörnyezetünk kiegyensúlyozott legyen, akkor ügyelnünk kell az elemek harmonikus arányára. Az egyoldalúság ugyanis megzavarja a jó közérzethez és egészséghez szükséges egyensúlyt. Természetesen az, hogy milyen elemek, energiák hatnak kedvezően egy térben, a helyiség céljától és jellegétől is függ.
    Például egy hálószobának mindig nyugalmat kellene sugároznia. Ezt nem így gondoltam fiatalabb éveimben, úgyhogy minden falát vérvörösre festettem. Nekem akkor tűzenergiára volt szükségem, amiről a vörös szín árnyalatain túl akár világítótestekkel, napfénnyel, gyertyával, kandallóval is gondoskodhattam volna. De nagyszerűen szolgálják ezt a célt a gyapjútakarók, tollpaplanok, szőrmehuzatok, bőrfotelek is. Ezek ugyanis mind erősítik környezetünkben és bennünk a tűz elemet.

    El ne égj!

    Ennek a jegynek a szülöttei többnyire átlagon felüli vezetői készséggel rendelkeznek, határozott, magabiztos személyiségek. Szeretik és tudják is irányítani az embereket. Kreatívak, kaland- és társaságszeretők. Igénylik, hogy állandóan történjen velük valami. Az érzelmeiket és ambícióikat azonban meg kell tanulniuk időnként féken tartani, mert mások szemében türelmetlennek és érzéketlennek tűnnek.

    Ebben segíthet, ha fém elemekkel veszik körbe magukat. Ezek lehetnek akár valós fémtárgyak is: acéledények és szerszámok, réz-, bronz-, ezüstszobrok vagy kőből, márványból, kristályból készült alkotások. Színekben a szürke, fehér és pasztellárnyalatok. A fém emberekről egyébként azt tartják, hogy merevek és eltökéltek. Hajlíthatatlanok, szilárdak, és meghatározó számukra a siker. Nem tántorodnak el a kisebb kudarcoktól, sőt tűzön-vízen keresztülviszik az elhatározásaikat. Sajnos emiatt elég rugalmatlanok, és nem szeretnek segítséget kérni sem.

    Hagyományosan természetes

    Ahogy a fém jegyűek a fémhez, a föld eleműek a földszínekhez vonzódnak. Otthonukba többnyire sárga és barna burkolatokat választanak. Logikus gondolkodású, racionális, praktikus emberek, akik óvatosak, és többnyire csak azt hiszik el, amit látnak. Megbízhatóak, megfontoltak, konzervatívak, akik a helyzetet többnyire reálisan ítélik meg. Otthonukat az áttekinthetőség jellemzi. Szeretik a lapos tetőket, derékszögű alaprajzokat, alacsony szekrényeket, padokat.

    A fa eleműek is „saját” anyagukat használják előszeretettel. Egy fa barátomnál például a padló parafa, a székek, szekrények rattan, nád, bambusz és különféle ázsiai könnyűfából készültek. Jól érzi magát a természetben, így az otthona is tele van növényekkel. E jegy szülöttei tettre kész, céltudatos, szívós emberek. Széles az érdeklődési körük, nagyon együttműködőek, és szeretik a változatosságot.

    Elönt az érzelem

    Arra érdemes odafigyelnünk, hogy ha a tér túl racionálisan van berendezve, elnyeli az érzelmeket, amit a víz jelképez. Tulajdonsága, hogy a legkisebb ellenállás irányába folyik, ezért mondják az ilyen jegyű emberekre, hogy simulékonyak, rugalmasak és változékonyak. Intuíciós és kommunikációs képességük jó, így nagyszerűen tudnak másokat befolyásolni. Otthonukban vonzódnak a szabálytalan formákhoz, a nagy üvegfelületekhez, szeretik az akváriumokat, vitrineket, a selyem- és szaténanyagokat, a hullámvonalas mintákat és a kék árnyalatait.

    Tiszta archetípusok természetesen nincsenek. Alapvető jellegzetességek, karakter- és személyiségvonások vannak, amelyek megnyilvánulnak életünk minden területén. Már csak rajtunk múlik, hogyan teremtünk belőlük otthont magunk köré.

    Forrás: noklapja.hu


    Tranzformer a nappaliban

    A technikai vívmányok percről percre veszik át a hatalmat otthonunkban. Szinte mindent gépiesítettek már, így a modern háztartás elengedhetetlen részévé vált a modern technológia. A konyhában kisebb nagyobb robotok segítik munkánkat, a nappalink média felszerelése felér egy kisebb NASA központtal.

    Természetesen ezek az újdonságok nem hátráltatják, hanem segítik életünket, időt spórolnak számunkra ahhoz, hogy szabadidőnkben inkább kedvtelésünknek hódolhassunk. Összeállításunkban bemutatjuk a legújabb futurisztikus találmányokat, melyek a fejlődés gyors tempója okán, egy-két éven belül már csak egyszerű hétköznapi tárgyak lesznek.

    A dizájnjában és tudásában is különleges média fotel, a szórakoztató elektronika és a relax fotel házasságából született utópisztikus bútordarab. Külső megjelenésében akár az Alien, vagy a Transformers című filmek díszlete is lehetne. A tervező evvel a munkájával fejezi ki azon szatirikus véleményét miszerint az emberek képesek elfelejteni tradicionális használati tárgyaikat és hajlanak akár az extrém trendek követésére is.

    Kisméretű konyhákra tervezve
    A nagyvárosi élet jegyében tervezett konyha-kombináció különleges szerkezete segítségével 360 fokban elforgatható, így könnyen alkalmazkodik bármilyen elrendezésű térhez. Az űrállomásra emlékeztető konyha 5 alapfunkciót egyesít: főzés/melegítés, mosogatás, hűtés/fagyasztás, étkezés és tárolás.

    Trükkök a fürdőszobában
    A hagyományos csapok, lehetnek akármilyen szépek és formatervezettek, mégsem képesek bizonyos funkciókra. A hagyományos csapnál fogmosáskor poharat kell használnunk, vagy egész arcunk vizes lesz ahhoz, hogy öblögessünk. Ezt a problémát oldja meg a FLUID elnevezésű csaptelep, amely két irányba mozgatható, és a vízsugár erejét is szabályozza.

    Automata öntözőrobot
    Beyflo a kis öntözőrobot azok számára nyújt valódi segítséget, akik kertes házban élve szembesülnek a napi öntözés fáradságos terhével. Egy tikkasztó nyári munkanap után még a kertet is meg kell locsolni. Ennek a robotolásnak 2015-ben bizony vége lesz! A robot piacra kerülésével, kényelmesen hátradőlhetünk napozóágyunkban hűsítőt szürcsölgetve, mert a kereső szenzorokkal és vízsugár szabályozóval is ellátott kerti csiga mindezt elvégzi helyettünk

    Mobil akvárium az asztalon
    A 21. században az elektronikus kommunikáció életünk szerves részévé vált. A felgyorsult tempót a technika állandó fejlődése diktálja. A mobil telefonok folyamatos evolúciójában olyan asztali típusok jelennek meg, melyek a kézi verzióval egybeépítve otthoni és irodai használatra készültek. A készülék videó konferenciabeszélgetésre is alkalmas, ám kijelzője játékos megoldással jeleníti meg a beszélgetőket. A vetített képek színűket és mozgási sebességüket változtatva, mint halak az akváriumban úszkálnak a képernyőn…

    Forrás: lakáskultúra.hu


    Nyári trükkök a hálószobában

    A kínaiak tudták, hogy az egészség alapja a jó alvás. Ezért a hálószoba berendezésére különösen sok figyelmet fordítottak. A feng shui szerint ajánlatos a nappalt és az éjszakát teljesen különválasztani. Hálószobának egy kicsiny helyiség is elég… És mert nyár van, legyen ez is vidám!

    Az ideális hálószoba szimmetrikus alaprajzú, sarkok és beugrók nem zavarják meghittségét. A legfontosabb, hogy az ágyból mindenkit láthassunk, aki belép a szobába. Árt, ha az ajtó az ágy fejére nyílik, az innen áramló erős energia betegséget okozhat. Az ágy lába sem nézhet egyenesen az ajtó felé.

    A Forma iskolája szerint az ágy legelőnyösebb helye az ajtóval átlósan szemben elhelyezkedő sarok. Előnyös, ha az ágy fejtámlája a falnak támaszkodik. A feng shui mesterek ellenzik, hogy az ágy közvetlenül az ablak alá kerüljön, mert még a zárt ablaknál is gyakran van huzat.

    Tippek

    - Ne aludjunk gerenda alatt, ne legyen a fejünk fölött polc vagy faliszekrény.
    - Ágyuknak legyen lehetőleg fából készült fej- és lábvége.
    - Ha nem tudjuk nélkülözni a tükröt, válasszunk ovális alakút. Ez a forma az egybevegyülő energiákat jelképezi.
    - A hálószobából rekesszünk ki mindent, ami a munkához kapcsolódik, és akadályozza pihenésünket. Esti olvasmányként is legfeljebb egy-két könyvet tartsunk az éjjeliszekrényen.
    - Rádiót, televíziót, számítógépet ne tartsunk a hálóban. Egyrészt, mert kikapcsolt állapotban is elektromágneses mezőt gerjesztenek, másrészt, mert információik révén negatív energiát hordoznak.
    - Az óra sem kívánatos tárgy a hálóban. Ha nélküle nem tudunk ébredni, minél kisebbet tartsunk itt.

    Nyári hangulatban
    Mint mindenhol, a hálószobában is új, vidám hangulatot varázsolhatunk pár nyárias, színes kiegészítővel. Válogassunk úgy, hogy az új tárgyak harmonizáljanak a régiekkel, és kiegészítsék azokat. Hiszen az alapelv ugyan az: a háló a pihenés és a szerelem helye...

    www.nana.hu


    Álomfürdőszoba: profi tippek, hogy ne csak álom legyen

    Keveseknek adatik meg a tágas, tökéletesen felszerelt és gyönyörű fürdő. Ám néhány trükkel mi is újjávarázsolhatjuk fürdőszobánkat – méghozzá bontás nélkül!

    A fürdőszoba hagyományos értelemben a reggeli és az esti tisztálkodás színtere. Itt kezdjük és itt fejezzük be a napot – nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között. Rohanó világunkban szempont lett, hogy pluszenergiához jussunk ebben a helyiségben, erőt merítsünk az előttünk álló nehéz naphoz, és ugyanitt feltöltődjünk a pihentető alváshoz is. A fürdőszoba egyre inkább valódi szobává válik, csak rajtunk múlik, hogy milyenné…

     

    Tegyünk rendet!
    Mindent elárul a belépő számára, amit első pillantásra lát. Ha őskáosz uralkodik a fürdőben, félig kiürült flakonok uralják a terepet, a rendetlenségérzés mindvégig jellemzi majd az ott eltöltött időt. Akkor tudunk rendet tartani a fürdőszobában, ha van hová pakolni. Ehhez mindössze zárható szekrényekre és néhány nyitott polcra van szükség. Fontos lehet, hogy a kisbútorok legalább egymással összhangban legyenek.

    Szüntessük meg a raktár jelleget!
    A fürdőszoba gyakran nagyon kicsi és zsúfolt, sokan itt mosnak és teregetnek, illetve tárolják kényszerűségből a takarítóeszközöket. Sajnos a legtöbb lakásból hiányzik a háztartási helyiség, ahol a tisztítóeszközökön és a porszívón, vasalódeszkán kívül akár még a mosógép is helyet kaphatna. Helyszűkében akár az előszobánkban egy zárt szekrényben is tárolhatjuk ezeket az eszközöket. Ha másért nem, hát azért, mert mégiscsak nehéz úgy ellazulni a kádban, ha a sarokból a felmosóvödör kacsingat felénk… Aki csak teheti, próbálja máshol megoldani a teregetést is, a mosógépet pedig takarja le valamilyen textíliával, amikor éppen nem dolgozik.

    Csempe
    Előfordul, hogy gyakrabban unjuk meg a fürdőszobánkat, mint ahogy módunkban áll újjáépíteni. Csempematricák alkalmazásával viszont viszonylag egyszerűen megváltoztathatjuk a hangulatát. Ez a módszer elsősorban egyszínű csempe esetében ajánlható, viszont nagyon hatásos! Matrica több csempemérethez kapható a barkácsáruházakban, de ugyanitt beszerezhetünk bordűrként használható öntapadós tekercseket is. A csempematrica kitűnően felhasználható sérült vagy repedt csempék hibájának elfedésére is, tisztítása a csempefelülettel azonos módon a szokásos tisztítószerekkel lehetséges. Nagyobb felületek átalakítása öntapadó és vízhatlan tapétával lehetséges.

    Törölköző
    Néhány évente szánjunk pénzt arra, hogy lecseréljük régi, gyakorta vegyes színű és kopottas törölközőinket. Így a meglévő adottságok mellett – vagyis ami a csempét, a kádat és a mosdókagylót illeti – kis ráfordítással is sokat javíthatunk az összképen. Az egységes kiegészítők meghatározzák és egyben tartják a teret, s az összhang megnyugtatóan hat a fürdőszobát használóra. A törölközőgarnitúra színét, esetleg mintáját minden esetben igazítsuk a csempéhez!

     

    Szőnyeg
    Ha kopottas a fürdőszoba aljzata, például töredezett a burkolólap, érdemes kis szőnyeggel, kádkilépővel eltakarni azt. A szőnyeg megválasztásakor vegyük figyelembe az egyéb fürdőszobai textilek, például a törölközők színvilágát!

     

    Függöny
    Ha van is ablaka a fürdőnek, az általában igen kicsi. A legritkábban tesznek rá függönyt, hogy minél több fényt kapjon a helyiség. Ám nem minden esetben szerencsés ez a választás, hiszen a kopott, lepattogzott keretű ablakot általában jobb egy kedves függönnyel eltakarni. A függöny színe természetesen illeszkedjen a többi fürdőszobai textíliáéhoz.
    Tipp: egy bohókás zuhanyfüggöny a leglehangolóbb fürdőt is feldobja.

    A fürdő illata
    Ne csak rend legyen a fürdőszobában, hanem tisztaság is! Télvíz idején még rendszeres takarítás mellett is előfordulhat, hogy egy-egy falszakasz penészedni kezd. Ez a folyamat általában az elzárt sarkokban, illetve a fugázás mentén indul el. A penészedés megrontja a levegőt, ezért minden esetben figyeljünk rá, és kezeljük. Rendszeresen fertőtlenítsük ezeket a zugokat, illetve a lefolyókat. Aromamécsessel és illatkosárral (potpourri) állandó jó levegőt biztosíthatunk lakásunk legintimebb helyiségében, a fürdőszobában.

    Tipp: hatásos hangulatteremtő lehet a fürdőben elhelyezett cserepes szobanövény, természetes fény hiányában vázába állított szárított virág, például egy csokor levendula.
    Forrás: deluxe.hu


    8 nyári lakásfrissítő tipp

    Világos és könnyed - A falfesték világos tónusa, mint például a sárga halvány árnyalata, a frissesség hangulatát árasztja. A fehér bútorok, a pasztell textilek - melyeket házilag is megvarrhatunk -, és a természetes anyagokból készült kiegészítők, mint a háncs szőnyeg, a fonott kosarak, bambusz tálak a nyár könnyedségét tükrözik.

    Hozd be a természet szépségét! - A természet ezernyi színt bont ki tavasszal, melyek nyáron átfestik a tájat. A nyári virágok a legtökéletesebb dekorációi otthonunknak. A színes üvegvázák nemcsak a konyhaasztal, de a nappali polcainak díszei is lehetnek.

    Csavard fel a szőnyeget… - A szőnyeg az egyik legfontosabb berendezési tárgy, hiszen a tér karakterét határozzuk meg vele. A nehéz, klasszikus szőnyegeket cseréljük ki vidám, színes rongyszőnyegekre.

    Élénk színekkel - Egy teljes lakás átalakítást, vagy akár egy költözést is megspórolhatunk avval, ha egyszerűen új színt adunk megunt környezetünknek. Nem fontos azonban az egész lakást átfesteni, ha a falak jó állapotban vannak, látványos eredményt érünk el akkor is, ha csupán egy-két fő fal kap új színt, vagy olyan terek, melyek kiemelkednek a fal síkjából.

    Teremtsünk új stílust - A nyár érkeztével ruhatárunkat is felújítjuk egy-egy trendi darabbal, miért ne tennénk ezt meg a kanapénkkal is? Egy új, világos bútorhuzat megváltoztatja az egész enteriőr hangulatát. A nyári hangulat megteremtésére egyszínű damaszthuzatokat, absztrakt, vagy virágmintás darabokat is találhatunk nagyobb bútorboltokban.

    A nyári emlékeink - A nyaralás nemcsak a pihenés, de a felfedezés és kaland ideje is. Nyári élményeink összekötődtek a nyaralásról hozott emléktárgyainkkal, legyen az akár egy maréknyi kavics, vagy egy-két tenger formálta kagyló. Ezen emléktárgyak méltó helyet kapnak egy üvegvázában mécses tartóként, vagy bekeretezve a falon.

    Még több fényt! - Az ablak elé, közvetlen mellé helyezett bútorok eltakarják a kilátást és a fény útjába állnak. Lakás átalakítás legolcsóbb formája, ha egyszerűen átrendezzük a szobát. Húzzuk szét a függönyöket és kössük össze kagylódíszes függönyzsinórral, vagy szaténszalaggal. Ha pénztárcánk engedi fessük át a kereteket, és csupán egy fotelt és egy kisasztalt helyezzünk az ablak, vagy erkélyajtó közelébe, így élvezhetjük a kilátást és a beáramló fényt.

    Magángaléria - A nyár sokunkat alkotásra ösztönöz. Itt az ideje, hogy megmutassuk régóta fiókban őrzött művészfotóinkat, kreatív munkáinkat. A nyaralások, családi hétvégék alatt készített alkotásaink különböző méretű, világos fa keretben, polcra rendezve, nemcsak saját kedvünket derítik majd fel.

    Forrás: lakáskultúra.hu


    (Oldal 1 / 13)   
    « Előző
      
    1
      2  3  4  5  Következő »
     
         
              Trendo Debrecen   Trendo Stílus Online Magazin