A Mnemosyne pendrive egy dizájncég terméke, amelynek sajátos koncepciója nem könnyíti meg a használatát. Gyakorlatilag egy térbeli puzzle, amit szét kell szedni, hogy a belül rejtőző technikai eszközt használatba vehessük. Ráadásul kétmillió forintba kerül.
A meglehetősen sajátos kinézetű pendrive tervezője a Toshi Satoji Design cég, amely Milánóban, a divat egyik központjában található. Nevét az emlékezet és emlékezőtehetség görög istenéről, Mnemosyne-ről, Uranos és Gaia lányáról kapta.
Első ránézésre, a több darabból álló memória egyszerű fémkockának tűnhet. A térbeli puzzle jellegű tárgyon nem is látszik összerakva, hogy elektronikai eszközt rejt.
Darabokra szedve aztán előkerül a közepéből az USB csatlakozós flash memória, így már inkább tekinthető egyszerre dizájnterméknek és státusszimbólumnak. Viszont kevésbé gondolhatja róla bárki, hogy praktikus használati tárgy.
És nemcsak azért, mert minden használat előtt logikai rejtvényt oldunk meg a tárgy szétszedésével és összerakásával, hanem azért is, mert 7400 euróba (kétmillió forintba) kerül. Ez kétszázszorosa a hasonló méretű, 16 gigabájtos, hagyományos pendrive-ok árának, amelyek mintegy tízezer forintért kaphatók.
A megcélzott vásárlói kör tehát nem túl nagy. Az igen tehetős, különleges tárgyakhoz vonzódó férfiak tartozhatnak ide, akik szeretik a logikai-ügyességi játékokat, és a praktikusság nem a legfontosabb szempont számukra.
Úgy tűnik, a kisebb dizájncégek is beszállnak a különleges pendrive-ok gyártásába, mivel van igény az egyedi kiegészítőkre. Ezt mutatja a Louis Vuitton példája, amely 90 ezer forintért kínálja átlagos teljesítményű memóriáját, vagy a Gresso, amely tízmillió forintot kér ujjlenyomat-olvasóval ellátott arany kütyüjéért.
Forrás:deluxe.hu