Ő a szende komika, akit mindenki szeret, és akit nem érdekel, mit írnak róla.
A filmkritikusok szerint ő az a komika, aki bármilyen filmben is játszik, két perc után mindenkinek szimpatikus lesz. Ráadásul a 44 éves Sandra nem akar megfelelni a hollywoodi elvárásoknak: nem diétázik, nem műttette meg a melleit, és nem érdekli, mit írnak róla az újságok. Ő a hétköznapi valóság az Álomgyárban, és mégis, ha vígjátékról van szó, immár 20 éve az ő neve ugrik be minden rendezőnek.
Nem is csoda, hogy Sandy vadonatúj mozija, a Nász-ajánlat első helyen nyitott az amerikai sikerlistákon. A romantikus komédia egy hét alatt visszahozta költségeit, így nem is kérdés: Sandy még mindig jó befektetés Hollywoodban.
- Ahogy megírták a karakteremet, úgy leginkább a férfi szerepeket szokták. Mindig ők a szaftosabbak, harsányabbak, színesebbek, szagosabbak, viccesebbek. A női szerepeket általában meg sem írják.
A német operaénekes anyuka és amerikai zenetanár apuka idősebb lánya most sem hazudtolja meg önmagát. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Nász-ajánlat sem az agynak, hanem a rekeszizmoknak jelent majd kihívást. A filmben ugyanis a kanadai származású hősnő egy őrült ötlettől vezérelve megpróbálja rávenni asszisztensét, hogy vegye feleségül, és így ő megkaphatja az országban maradáshoz szükséges zöld kártyát.
A kislányként kórusokban dalolászó és pom-pom csapatokban riszáló Bullock ma már lemondott az énekesi karrierről. Sőt, kijelentette, hogy gyűlöli a musicaleket, és sosem vállalna szerepet zenés filmben.
Mióta Sandra a filmeket választotta, azóta bájának köszönhetően rendszerint hírbe hozzák aktuális színészpartnereivel. Ryan Gosling esetében a pletykák igaznak bizonyultak, a Hugh Grantes affér azonban inkább csak reklámfogás volt. Új filmbéli partnerével viszont tényleg összegabalyodtak.
- Talán az egyik oka annak, hogy ilyen jól illik ehhez a karakterhez, az az, hogy ő az egyik … vagy talán az egyetlen színésznő Hollywoodban, aki ennyire gyönyörű és mégsem bánja, hogy teljesen hülyét kell csinálnia magából - nyilatkozta Ryan Reynolds.
Ryanről Sandra már lecsúszott, hiszen a feltörekvő színész a valóságban Scarlett Johansson férje. De Sandrának úgysem kellene egy ilyen szépfiú, hiszen négy éve a fenegyerek Jesse James rabolta el a szívét. És ennek fele se tréfa. A név ugyanis nem véletlenül ismerős, hiszen Sandy uracskája rokonságban áll a néhai hírhedt vonatrabló, Jesse James-szel.
Sandra már csak egyetlen szerepre vágyik, sajnos sosem született saját gyermeke, de férje oldalán igazi vicces tyúkanyó lehet. Texasi farmjukon ugyanis együtt nevelik Jesse három gyermekét.
Nos nagyjából ilyen lehet Sandra Bullock az életben. És ha valahonnan ismerős ez a kép, az azért lehet, mert a filmekben is pont ilyen. Bohém, humoros és őrült. A titka pedig a kínai akupunktúra, na meg a sör és a tequila. Így nem is csoda, hogy Sandra Bullock soha nem öregszik ki a bájos szomszédlány szerepből.
Forrás: rtlbulvár.hu