Ebben az évben is rengeteg technológiai újdonság jelenik meg, köztük igazán exkluzív darabok is, ezek közül mutatunk be tízet. Mindegyik kilóg valamivel a sorból, és mindegyiket sokan szeretnék maguknak. Vannak köztük forradalmi újdonságok, vagy egyszerűen csak szép és drága darabok is.
A 2009-es évben piacra kerülő, az érdeklődők által igencsak várt termékek nagy része természetesen elektronikus eszköz, de nemcsak ilyenek vannak. A listát az az Askmen.com állította össze, amely a férfiak számára legérdekesebb témákkal, kütyükkel foglalkozik. Azon elit termékek kerültek bele, amelyek ebben az évben jelennek meg a piacon. Nagy részük boltban nálunk még nem is lesz kapható, legfeljebb az interneten rendelhetjük meg, így az árak az USA virtuális és valódi üzleteiben érvényes fogyasztói árak.
Az igen ötletes és kicsi hordozható presszógép, ami bárhol és bármikor kiváló minőségű kávét biztosít tulajdonosának, 129 dollárba (26 ezer forintba) kerül. A gép lelke egy gázpatron, működtetéséhez még áramra sincs szükség. Csak a kedvenc őrölt kávénkból kell egy adagnak nálunk lennie, és már ihatjuk is a százezres gépekből folyó feketével megegyező minőségű kávét.
Ez a legújabb, apró, de HD minőségű képet rögzítő kamera, amelynek ára 500 dollár (101 ezer forint). A legtöbb kisméretű HD-kamera csak 720-as felbontásra képes, a HMX-R10 viszont 1080 pixeles képet szolgáltat. Fotózni is lehet vele, kilenc megapixeles képeiből már jókora kinyomtatott fotók is készülhetnek. Az apró és stílusos házba ötszörös zoomolásra képes optika és érintésérzékeny LCD is került,
Az Onkyo-t sokan minőségi fülhallgatóiról ismerik. Most egy igen hasznos eszközzel jelent meg a piacon, egy iPodhoz kapcsolható, vezeték nélküli fülhallgatóval. A berendezés Bluetooth-on keresztül működik, a rendszer állítólag stúdió szintű hangminőséget kínál. Akkumulátora nyolc órás üzemidőt tesz lehetővé. 270 dollárért (54 ezer forintért) stílusos fémtokot is kínálnak hozzá.
Ez is egy Bluetooth-eszköz, ami szintén hangminőségével tűnik ki a számos versenytárs közül. Olyan zajszűrés került a headsetbe, amilyen más vezeték nélküli eszközbe eddig nem. Így vezetés, vagy zajos helyen való gyaloglás közben is lehet a 130 dolláros (26 ezer forintos) eszközt használni. Persze a dizájn sem mindegy, feltűnő színekben, sárgában, vörösben, lilában is kapható.
A szemrevaló, 150 dolláros (30 ezer forintos) rádió arra képes, hogy az interneten sugárzott adásokat szólaltassa meg. Míg a hasonló tudású készülékek általában nem igazán szépek, ez bármelyik nappaliban jól mutatna. Wifin és hagyományos vezetékes csatlakozáson keresztül egyaránt működik, és képes megszólaltatni a sok ezer online rádiót, vagy éppen hallgatójának kedvenceit. A saját mp3-lejátszónkat is ráköthetjük, ha arra támad kedvünk.
Ez egy igazán időtálló darab, és nem azért, mintha a laptopok esetében ne beszélhetnénk divatos megjelenésről. Arról van szó, hogy a masszív tokozásnak köszönhetően ez a mobil számítógép bármilyen körülmények között használható, és szinte mindent kibír. A 4300 dolláros (866 ezer forintos) kijelzője törésálló, váza masszív magnézium, billentyűzete ellenáll bármilyen folyadéknak.
Egyre több okostelefon jelenik meg a piacon, és már az ehhez hasonló, szétcsúsztatható, teljes billentyűzetű sem ritkaság. Ebbe a Windows Mobile-t futtató készülékbe wifi, GPS és minden más bekerült, ami ma egyáltalán telefon esetén szóba jöhet. Ráadásul a 490 dolláros (99 ezer forintos) árért egy igen szép külsőt is kapunk.
Ez a búvároknak kínált felső kategóriás óra megtestesíti mindazt, ami az Omegát világszerte ismert céggé teszi. Akár 4000 láb (1219 méter) mélységig vízálló, és még a cápaharapást is kibírja. Ennek ellenére akár az öltönyhöz is fel lehet venni, igaz, az árát is megkérik: 7700 dollárba (1,5 millió forintba) kerül a búvároknak tervezett darab.
Egyre többen vásárolnak tükörreflexes digitális fényképezőgépet maguknak, a Nikon a Canonnal együtt piacvezető ezen a területen. Új, 12 megapixeles készülékük elérhető áron (850 dollárért, azaz 171 ezer forintért) kínál korábban csak profiknak elérhető funkciókat. Azt is tudja, aminek hiánya sokakat visszatartott ezektől a gépektől: kiváló minőségű mozgóképet lehet vele rögzíteni.
A Bang&Olufsen 50 hüvelyk (127 centiméter) átmérőjű HDTV-je hasonlóan feltűnő jelenség, mint a cég többi terméke. Beépített center hangsugárzó is került bele, képét pedig automatikusan újrakalibrálja, azaz 120 óránként újra és újra beállítja az optimális képminőséget. Ezüst és fekete színben kapható 19 ezer dollárért (3,8 millió forintért), korlátozott számban élénk színű darabok is piacra kerülnek.
Forrás: deluxe.hu