Nem titok, hogy nem maradunk örökké fiatalok és hamvasak, ahogy telik az idő, úgy vonzzuk mágnesként a ráncokat, a testi hibákat és a kilókat, amiket aztán kisebb-nagyobb sikerrel próbálunk meg leerőszakolni magunkról. Az eredmény azonban sokszor elmarad, mi meg egyszerűen nem akarjuk elhinni, hogy itt-ott szűk és bevág a tíz évvel ezelőtt vásárolt, kifogástalan szabású nadrágunk, és abba sem vagyunk hajlandóak beletörődni, hogy az évek során a tricepsz helyén megjelenő integetőlebernyeget nem jó ötlet mutogatni.

Pedig van megoldás, és még arra sincs szükség, hogy hirtelen felindulásból az egész ruhatárunkat lecseréljük - egyszerűen csak figyelembe kell venni, hogy megváltozott a testünk, és ami pár évvel ezelőtt még tökéletesen állt rajtunk, arról elképzelhető, hogy idén már csak fűnyíráshoz vagy gyomláláshoz hordható. A Női Lapozó most megmutatja, hogy mivel hozhatjuk magunkat formába sebészkés és kardioedzés nélkül. Csodára persze ne várjon senki, sem a pocakot, sem pedig a bricseszt nem tudjuk ezekkel a módszerekkel megszüntetni, de néhány jól kiválasztott darabbal palástolhatjuk a problémát, és máris sokkal jobban fogunk festeni.
Ráncos dekoltázs
Egyes bőrgyógyászok azt állítják, hogy ha az éjszakai oldalt fekvést kiiktatjuk az életünkből, akkor néhány ránctalan évet még nyerhetünk, bár állítólag az oldalt fekvés, alvás a legpihentetőbb pozíció... Nos, erre a legtöbben csak akkor gondolunk, amikor már ott figyelnek a dekoltázsunkon a mélyebb barázdák, viszont a mélyen kivágott felsőrészektől és blúzoktól nehéz megválni.

Akár tetszik, akár nem, tudomásul kell venni, hogy jobb, ha ezeket kevésbé kitárulkozós, diszkrétebb felsőkre cseréljük: jó megoldás lehet, ha ingeknél vagy mélyen kivágott felsőrészeknél a mellkast szabadon hagyó részt befedjük jó néhány nyaklánccal vagy sállal (ne feledjük ugyanakkor: a robosztus ékszerek nem mindenkinek állnak jól!). Az is járható út, ha megbarátkozunk a muszlin felsőrészekkel, ugyanis kellően áttetszőek, de a ráncokat eltakarják. Az áttetsző felsőrészek alá persze nem elég egy lenge melltartó, ennél azért több takarásra lesz szükség.
Integető izom
Az egyik legutálatosabb dolog, ugyanis észrevétlenül születik meg a csúfság a felkar aljára, és csak kínkeserves tornával lehet eltüntetni - de a tökéletes eredmény így sem garantált. Viszont ha már egyszer odanőtt, akkor legalább ne hívjuk fel rá a figyelmet azzal, hogy ujjatlan felsőben mutatkozunk (a megfelelő szigor és önkritika, ugye). Sajnos ilyenkor csak a háromnegyedes vagy a nem túlzottan rövid ujjú fazonok jöhetnek számításba, vagyis minden olyan darab, ami eltakarja a kritikus részt. Amennyiben estélyi vagy elegáns ujjatlan ruháról van szó, kénytelenek leszünk boleró vagy stóla alá rejteni a felkarunkat.

A világra hozott gyerekek számával általában egyenes arányban nő a pocak és az úszógumi mérete is, tisztelet persze a kivételeknek. Akinek viszont nem sikerült leküzdeni a felesleges zsírpárnákat, annak maradnak a mindent eltakaró ruhadarabok. Nem szégyen az, ha rajtunk ragadt egy kevés pluszkiló, az viszont már annál nagyobb gond, ha mindezt közszemlére tesszük. Itt nem a hasvillantós pólókra gondolunk, hanem az összes olyan, testre simuló darabra, amelyek szinte második bőrként tapadnak ránk, és minden apró redőt láttatni engednek.
Úszógumi, pocak
Itt az ideje tehát lecserélni ezeket bővebb szabású, de nem zsákszerű felsőrészekre. Az A vonalú darabok vagy tunikák legalább annyira jól beválhatnak hasleplezésre, mint a szűkített szabású ingek. Figyelem: a szűkített és szűk ingeket nem illik összekeverni, a szűkített szabású ingek kiemelik a derékrészt és optikailag vékonyítják, de ez nem azt jelenti, hogy szorosan hozzátapadnak a testhez, ami a szűk ing sajátossága. Valamint ezt a hibát orvosolják a mell alatt elvágott ruhák is, amelyekből idén nyáron viszonylag nagy a kínálat.
A bricsesz
Akinek körte az alkata, annak már sokszor fiatalkorában meg kell küzdeni a bricsesszel. A szó maga nem mást takar, mint azokat a felesleges zsírpárnákat, amelyek a comb külső oldalára ragadnak a fenék és comb találkozásánál, és szinte ledolgozhatatlanul foglalják el ezt a helyet. A legtöbben ott követik el a hibát, hogy mindenáron ragaszkodnak azokhoz a darabokhoz, amelyek kiemelik a combot. Néhány éven keresztül divatosak voltak az ennek a típusnak kimondottan előnytelen: combban szűk, de térdtől lefelé bővülő trapéznadrágok, csakúgy, mint a szűkszabású és túlságosan rövid szoknyák. Az ilyen fazonok helyett válasszunk inkább élére vasalt egyenes szabású nadrágot - lehet szövet vagy farmer is, a lényeg hogy ne tapadjon rá, feszüljön a combon. A szűk szoknyák helyett pedig jöhetnek az A vonalú darabok, amelyek érjenek - szigorúan - térdig.
Lelógó lábujj
Az utcán járva számtalanszor látunk elsőre tökéletesnek tűnő nőket, azonban ha végignézünk az aktuális összeállításukon, a lábnál valami nem stimmel. A szandálból vagy papucsból lelógó lábujj a legkevésbé sem ártatlan hiba, egy ilyen baki egy pillanat alatt tönkreteheti az egyébként szemrevaló összképet.

Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy a régi, kinyúlt darabokat lecseréljük, ugyanis még a legjobb minőségű szandálok is kinyúlnak az évek alatt, és akkor bármennyire is a szívünkhöz nőtt az adott darab, nem hordhatjuk az utcára többet. Amennyiben biztosra akarunk menni, jobb, ha olyan darab mellett tesszük le a voksunkat, amelyből csak maximum két lábujj villan ki, ilyen fazonból szandált és papucsot is találunk, és nem kell aggódni, a sok hordhatatlannak tűnő cipő mellett megbújnak a kényelmes lábbelik is.

Forrás: nőilapozó.hu