Miután munkásai fizetését lecsökkentette, 100 millió dolláros luxusjachton ünnepelte magát Reinhold Wurth német milliárdos. Szerette volna, ha nem verik nagy dobra az eseményt, sokan mégis értetlenül állnak az eset előtt.
Reinhold Wurth, az idei Forbes-lista szerint a világ 93. leggazdagabb emberének luxusjachtja elkészült, és egy nyitó ünnepséget is szervezett a milliárdos a 100 millió dolláros (22 milliárd forintos) hajó felavatási ünnepségére.
Az esemény meglehetősen rosszul lett időzítve, mivel Wurth nemrégiben lecsökkentette dolgozói bérét: 5000 alkalmazottjának egynegyedét csökkentett munkaidőben alkalmazza a korábbi fizetésük 85 százalékáért, a többi munkásának bérét is lecsökkentette 5 százalékkal a szolidaritásra hivatkozva.
A tulajdonos luxuslakosztályán kívül egy VIP-, három két főre tervezett, valamint két ikerkabin is helyett kapott a hajón, aminek megnyitóján a Spiegel értesülései szerint a tulajdonos diszkréciót kért a vendégektől.
A hajót valószínűleg még évekkel ezelőtt rendelte meg, és nem akarta, hogy egy dokkban várja meg a recesszió végét, mégis furcsának tűnhet az ilyen mértékű luxusberuházás az alkalmazottak bérének csökkentése mellett.
Reinhold Wurth csavargyártással kezdte az üzleti karrierjét, később a banki szektorban is megjelent, valamint napenergiával és egyéb területekkel is foglalkozott. Kedvenc időtöltése Picasso-festmények gyűjtése, száguldozás Harley-n, ezenkívül a milliárdos pilótajogosítvánnyal is rendelkezik.
Forrás: deluxe.hu