Több mint egy évvel a bemutató után végre megkezdik a Tata Nano árusítását Indiában. A típus valamivel ugyan drágább lett, mint ígérték, de nagyjából 130 ezer rupiás, azaz átszámítva kb. 580 ezer forintos indulóárával így is messze a legolcsóbb személyautó a világon.

A gyártás beindításának késése a Nanót előállító üzem felépítése körüli politikai csatározásoknak köszönhető: az eredeti helyszínen, Singur tartományban a lakosság tiltakozása miatt fel kellett függeszteni az építkezést, és egy másik helyszínen újrakezdeni azt. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy a típusból egyelőre nem készül több havi 800-1000 példánynál, és jövő ilyenkorra is csupán 70 ezer autó készülhet el a Tata tervei szerint, azaz az első években hosszú várólista kialakulására lehet számítani. Ugyanakkor valószínű, hogy a Nano megrendelőinek a vételár minimum felét előre ki kell fizetniük, ami tovább csillapíthatja a lelkesedést a szuperolcsó modell iránt.

Az alig 3,1 méteres, négyszemélyes apróság kapcsán az indiai sajtó most azt a kérdést feszegeti, hogy a végső, szériagyártású példányok vajon mennyire lesznek használható minőségűek. A típus, bár egyszerű, elvileg meglehetősen korszerű és takarékos: a gyári adatok szerint 623 köbcentis, kéthengeres motorja teljesíti az Euro4 környezetvédelmi szabvány előírásait, és átlagosan 4,3 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren, de egyes elemzők szerint az alacsony ár miatt könnyen előfordulhat, hogy az elvárhatónál gyengébb lesz a Nano összeszerelési minősége, így ezek a paraméterek sem teljesülnek majd maradéktalanul.

A Nano exportját 2012-ben tervezi beindítani a Tata, de az Európába szánt változat - amelyet néhány hete már megmutattak a nagyközönségnek Genfben - erősebb motorral, masszívabb karosszériával és gazdagabb felszereltséggel készül majd, az ára pedig durván a háromszorosa lesz az indiai változaténak.

Forrás: totalcar.hu