Megnyílt az év legnagyobb, szezonindító motorkiállítása a Hungexpón. Annak ellenére, hogy a kiállítók tartanak az idei év eladási adataitól, rengeteg újdonsággal és már ismert modellel vannak jelen. A motorok, kiegészítők és a nyeregben feszítő lányok mellett a programok miatt is érdemes kimenni a kiállításra. És még egy Harley-t is nyerhetünk.

A megnyitóbeszédek végén Kovács Niki, a legjobb magyar női motorversenyző egy óriási gázfröccsel nyitotta meg a kiállítást. Előtte György Miklós vezérigazgató elismerte, hogy a piaci körülmények (a forint és a gazdasági válság miatt) nem a legjobbak. Szerinte ezzel együtt  itt, a legnagyobb motoros kiállításon a legegyszerűbb motorőrültté válni.
Ezzel a kijelentéssel nem lehet vitatkozni. Egyetlen csarnokban megtaláljuk számos nagy és kis gyártó szinte összes forgalmazott modelljét, rengeteg ruhát és kiegészítőt. A legtöbb motorra felülhetünk, hozzáértő válaszokat kaphatunk kérdéseinkre, de ha csak egy kesztyűt vennénk, azt is jó áron kapjuk itt meg.

A motorőrültségi faktort pedig jól jelzi, hogy ugyan az alulöltözött hostess lányokkal sokan fotózkodtak, de ők is egyedül maradnak abban a pillanatban, ahogy valamelyik standon beindul egy motor. Ugyanis akár egyetlen henger pöfög, akár sok visít, odagyűlik a tömeg, és hallgatja, nézi, szagolja ezt a vasra és benzinre komponált művet. Az alkotások között hagyományos és különleges modelleket egyaránt találunk.
Mi az 1000 köbcentis, háromkerekű (elől van belőle kettő), automata váltós Spydereknél kezdtük a nézelődést. A forgalmazó munkatársa elmesélte, hogy annak ellenére, hogy csak szeptemberben kezdték el behozni a speciális járműveket, már télen eladtak belőle ötöt, és a kiállításra is azért jöttek ki, mert szeretnék, ha erről az újdonságról sokan tudomást szereznének. A drága "bulimotor" aligha lesz első járműje annak, aki ilyet vesz - biztos áll már autó és néhány motor is a Spyder-vásárlók garázsában.
Több más, három kerékkel szerelt furcsasággal is találkoztunk, például két darab három és egy hagyományos kétkerekű Gold Winggel egyetlen standnál. A kanyarban döntésre alkalmatlan (szerintünk a motorozás élményét jelentősen csökkentő) modelleket a cég munkatársai maguk szerelik össze egy gyári motorból és egy kittből. Gold Wingből legalább 200 van az országban, ami igen szép szám ahhoz képest, hogy klubjuk alapításakor, tíz éve alig voltak néhányan.
És kifejezetten szép szám, ha a motor árát nézzük. Az emlegetett háromkerekű, légzsákkal, rádióval, ülésfűtéssel, és még rengeteg jóval felszerelt modell ára 12,5 millió forint. Egy komoly autó áráért megkapjuk a legkomolyabb túramotor ritka változatát 1800 köbcentis, hathengeres boxermotorral, és tényleg rengeteg extrával felszerelve. A hatalmas, kényelmes Hondát nálunk is az idősebb, már lenyugodott motorosok veszik, akik nem sportolni, hanem biztonságban, kényelmesen túrázni szeretnének motorjukkal. És persze akik pénztárcája megengedi a drága motor megvételét és fenntartását.

A Harley standján természetesen megtekinthető a Sportster Iron 883, amit egy szerencsés látogató nyer majd meg belépőjegyével. A klasszikus choppereken kívül gyorsuló motor, sportos Buell, kisszériás Porsche külsejű Harley és brit oldalkocsival szerelt (megint egy háromkerekű) motor egyaránt volt a standon.

Egyre több nagyrobogót látni az utakon, ennek megfelelően minden nagy gyártó standján találkoztunk ilyenekkel is. A robogózás hazájában, Olaszországban készülnek a különleges, elöl kétkerekű futóművel szerelt Piaggók (vajon ez is azoknak szól, akik lámpánál nem akarják letenni a lábukat?), amelyek közül a 125 köbcentiméteres is több mint másfélmillió forint.
Az 500-as háromkerekű, a Fuoco 2,3 millió forintért lehet a miénk, a kategóriakirály 800-as (egy kerékkel kevesebbel) pedig ennél is többe, 2,8 millió forintba kerül.

Forrás: deluxe.hu