Ha az extralistán szereplő tételek nem elegendőek ahhoz, hogy valóban saját igényeink szerint alakítsuk ki autónk belterét, még mindig vásárolhatunk egyedi kiegészítőket. Magyarországon ez a piac szinte jelentéktelen.

Noha az autógyártók ma már mindent megtesznek azért, hogy ügyfeleik szinte végtelen hosszúságú extralistát végigböngészve szabhassák testre autójukat, vannak, akiknek ez nem elég. Különösen a luxusmárkák járnak élen az egyedi lehetőségek felkínálásában, egy húszmilliós autó esetében nem ritka, hogy az alapár harminc-negyven százaléka még extrákra megy el.

De nem lehet mindent közvetlenül a gyártótól megvásárolni. Az igazi luxus kedvelői nem ritkán olyan igényekkel állnak elő, amit egy luxusmárka nem tud vagy nem is akar teljesíteni, már csak azért sem, mert az ilyen kiegészítő piacoknak megvannak a maguk szereplői. Elsősorban a Közel-Keleten trend, hogy egy autót egyedi extrákkal turbóznak fel, Dubaj környékén gyakran látni teljes egészében aranyban csillogó autókat.

A teljes karosszéria 24 karátos arannyal való befuttatása igazán költséges munka, nem véletlen, hogy általában a leggazdagabb sejkek vállalkoznak rá. De nem muszáj az egész autót, lehet csak bizonyos részeit is aranyozni, a feltűnés ilyenkor is garantált. A gyártók kínálatában a színarany fényezés a rendelhető extrák között még mindig nem jelent meg, így aki ilyesmire vágyik, kénytelen szakemberhez fordulni.

De az aranyozás csak kiragadott példa: a luxus feltűnésre vágyó hívei olykor beérik olcsóbb csillogással is. Az utóbbi egy-két évben nagy divattá vált az autók kristályokkal való elborítása is, nem egy modell készült, amelyek teljes egészükben kristályfényben ragyognak. Az aranyozáshoz hasonlóan itt is több szint van: vannak, akik beérik például a típusjelzés kristályból való kirakásával, mások az egész motorháztetőt díszítik.

Az aranyozáshoz nem mérhető, de azért megkérik a kristályok árát is. Tajvanban bemutattak nemrég egy rózsaszínre fényezett, háromszázezer Swarovski-kristállyal díszített Lexust, amely alkotója szerint nem kevesebb, mint háromszázezer dollárt (73 millió forintot) ér. Ebben, persze, benne van a "művészeti érték" is, de a kristályokat akkor is ki kell fizetni, ha a tulajdonos maga ragasztgatná fel őket, szakértelem nélkül.

Extrém extrákkal nemcsak az autók külsejét, hanem belterüket is gazdagíthatjuk. A kreatív hozzáállású tulajok számára az utastér sokkal több variációs lehetőséget kínál, mint a karosszéria külső része, itt csak a fantázia szabhat határt a lehetőségeknek. Mindjárt számtalan lehetőséget kínál a slusszkulcs: az Amosu nevével fémjelzett, a luxuskategóriás autók részletekre is ügyelő szerelmeseinek készült indítókulcshoz összesen 101 darab apró gyémántkövet használtak fel.

Az ötezer fontba, vagyis 1,73 millió forintba kerülő műalkotáson a Bentley logója, egy nagy B-betű kapott helyet. Bár maguk a slusszkulcsot díszítő kövek meglehetősen kicsik, összességében 1,09 karát súlyúak. Az 1999 óta működő vállalat azért nemcsak a Bentley-t hajtókra gondolt, olyan további luxusmárkákhoz is kínál exkluzív indítókulcsokat, mint a Lamborghini, Mercedes és Ferrari.

A Mercedes-Benz Canadától is rendelhető ékszerszerű slusszkulcs, amelynek ára már önmagában túlhalad egy átlagos autóvásárlás költségein. A közel 22 250 kanadai dolláros, vagyis körülbelül 4 millió 300 ezer forintos kulcstartó ára nem véletlenül szárnyal az egekben, hiszen nem másból, mint 950 ezrelék finomságú platinából készült. A csiszolt metálszürke luxuskulcstartó peremére természetesen belegravírozták a Mercedes-Benz feliratot, a felszínére pedig ráapplikálták a cég híres emblémáját.

Forrás: deluxe.hu