Világos peremes abroncsok? Első hallásra hirtelen a 60-70-es, vagy még korábbi évek cirkálói juthatnak eszünkbe, ahogy makulátlan csillogással, a napfényben szikrázó patyolatfehér oldalfalú ballonokon gördülnek tova. Ki gondolná, hogy megfelelően alkalmazva, mindez egy mai autón is brutálisan jól tud kinézni – a professzionális megoldás pedig immáron karnyújtásnyira van bármelyikünktől!
Aki jártas az egyedi járművek világában, annak bizonyára a Fehérvár melletti település, Kincsesbánya neve sem hangzik ismeretlenül. Az itt őslakos, egyedi keréktárcsák gyártásával is foglalatoskodó cég, hosszú évek óta gyárt oldtimerekre, valamint egyedi építésű autókra- motorokra fehérperemes abroncsokat. A jelenkor vasaira történő gyártás már régóta megfogalmazódott a célkitűzések között, az ötlet annak idején pedig egyik külföldi partner, egy – szintén fehérperem felvevőpiacnak számító – PT Cruiser klub vezetőjének fejéből pattant ki. A gond már csak a méretekben volt, hiszen amíg a klasszikusabb formájú szerkezetek ballonos abroncsain egyértelműen jól mutat a fehér sáv, a manapság divatos nagy felnik és peres gumik helyett azért kicsit snassz volna egy az egyben ilyesmit feltenni.
Az új fejlesztésű fényvisszaverő csíkoknak köszönhetően már nem csak megjelenés, de biztonság szempontjából is egy méretes pluszjelet írhatunk autónk oldalára, hiszen a láthatósági mellényekhez hasonlóan, már 50 méterről élénken világító abroncsok – különösképpen hosszabb járműveknél – akár balesetmegelőző hatással is bírnak. Gondoljunk csak egy sötét parkolóból keresztben történő kiállásra, vagy mondjuk egy éjszakai gyorsulási versenyre egy reptéren: annyi biztos, hogy oldalról senki nem fogja túl későn észrevenni autónkat.
A technológia rengeteg lehetőséget rejt még magában, amivel autónkat abroncsok terén is egyedivé tehetjük. A fényvisszaverő sáv helyett akár színezett, valamint apró kristályokkal díszített perem is kapható, melyet rendelésünktől függően akár autónk színéhez is igazíthatunk. A fényvisszaverő perembe saját, egyedi mintázatot vagy logót kérhetünk, akár más színnel, vagy a más színű sávba fényvisszaverővel – a lehetőségek gyakorlatilag végtelenek. Amellett pedig, hogy teljesen egyedi styling-gumival villoghatunk mindig irigy tunertársaink előtt, a peremnek még egy igen kellemes mellékhatása is ismert: mivel szorosan a tárcsa mellé simul, optikailag akár két méretet is növelhat a keréktárcsán – érdemes megnézni a képeket!
Az abroncsok hivatalos premierje január 18-án történt Hollandiában, azóta pedig már itthon is bárki számára elérhetők. A peremek felszerelése körülbelül öt munkanapot vesz igénybe, a gumik pedig felnivel együtt, vagy anélkül, akár postai úton is leadhatók az átalakításra. Minden megrendelés egyedileg készül, így a perem kialakításának költsége is bizonyos szórást mutat – árban körülbelül plusz egy abroncs vételével kell számolnunk, ha mind a négy guminkat egyedivé óhajtjuk tenni.
Forrás: carstyling.hu