Nem gondoltuk volna, hogy egy parfümériában eddig számunkra ismeretlen márkára bukkanunk, ráadásul nem is az alsó, hanem a legfelső polcon, a luxustermékek között. Egy márka, amelyről még alig hallottunk, de Madonna állítólag esküszik rá - mi pedig egyszerűen elmentünk eddig mellette.

Pár héttel ezelőtt nappali hidratáló krém után kutatva betértünk egy népszerű parfüméria egyik boltjába, nem tudtuk pontosan, hogy milyen márkát is szeretnénk, abban azonban biztosak voltunk, hogy elkélne valami jóféle a téli hidegben kiszáradt arcbőrünkre. Nem szokásunk súlyos tízezreket költeni arckrémre, de úgy gondoljuk, hogy egy-egy drágább ránctalanítóba vagy hidratálóba tényleg megéri befektetni, főleg akkor, ha biztosak vagyunk abban, hogy amit veszünk, az tényleg megéri az árát. Aztán a temérdek külföldi márka között egyszer csak felfedeztük az Erno Laszlo feliratú tégelyeket. A kozmetikumok csomagolása elsőre megtetszett, sőt kifejezetten imponált, ugyanis nem a megszokott csillogó-villogó üvegcsékkel, hanem végtelenül egyszerű és letisztult dobozokkal találtuk szembe magunkat, ami után igazi meglepetésként ért minket a borsos ár.

Kezünkbe vettünk egy száraz bőrre szánt hidratáló krémet, hátha rájövünk, hogy egy egyszerű krémért miért kellene kifizetnünk több mint 25 ezer forintot, azonban az összetevők között csak a vizet és az olívaolajat ismertük fel, a többinek még csak a neve sem csengett ismerősen. Annyit azonban sikerült kiderítenünk, hogy a végtelenül finnyásnak számító Madonna is erre a márkára esküszik, nyilván nem véletlenül. Nekünk elsőre drágának is tűnt, szokatlan is volt, más termék került végül a kosárba.
Azonban valamiért nem hagytak nyugodni ezek a fehér dobozok. Elsősorban nem is a termékek, inkább az a "csoda" érdekel minket, aminek még Madonna is bedől, ha egyáltalán csodáról van szó. Az Erno Laszlo néven árult termékek titka ugyanis a gyógynövényekben és a különböző gyümölcssavakban rejlik, a márka nem egyszerűen krémeket és arclemosókat, hanem egy 24 órás, bőrtípus szerinti bőrápoló programot kínál. A száraztól az éretten át egészen az aknés, zsíros bőrig. (Később alaposan bemutatjuk László Ernőt, sőt magát a márkát is, várjuk viszont a tippeket, kinek az életútjáról, termékeiről olvasnátok szívesen.)

Szóval azon tűnődtünk, vajon hány olyan híres magyar van, aki külföldön a szépségiparban lett híres, és még a nevéről sem hallottunk. Aki valami nagy felfedezés vagy népszerű termék névadója, és itthon még csak nem is jegyzik. Ha ti ismertek valakit, írjátok meg, hogy mi is büszkék lehessünk rá!

Forrás: noilapozo.hu