A Windows 7 kapcsán íme egy kis múltidézés! Miből is tett szert a Microsoft vezére, Bill Gates százmilliárd dollárra?

Először vala a DOS! Erről az ősoperációs rendszerről nem érdemes képet mutatni, mivel csak egy sötét képernyő volt villogó kurzorral. Ide kellett beírni a parancsszavakat. Például: dir c:/, ami kilistázta, milyen könyvtárak vannak a „c” meghajtón.

1985

Ekkor jelent meg az első grafikus felületű operációs rendszer, a Windows 1.0. Szépnek éppen nem volt mondható, viszont a segítségével azok is tudták kezelni a számítógépet, akik egyetlen DOS-parancsot sem ismertek. Volt benne számológép és „minesweeper” is, vagyis aknakereső, amely azóta is végigkísérte valamennyi Windowst.

1987–1993

A Windows 2.0 mély nyomokat nem hagyott, hamarosan jött a 3.0, aztán a javítása, a 3.1 és a 3.11 – amely már hálózatot is tudott kezelni. Persze ezzel csak a mazochisták próbáltak összekötni gépeket.

Változatos és érthetetlen hibaüzeneteket kaptak jutalmul, vagy csak simán nem történt semmi. Közben az emberek új fogalommal ismerkedtek: kék halál!

1995–1998

Redmondban úgy döntöttek, ettől kezdve évszámmal jelölik a Windowst. Jött a Windows 95 és három év múlva a Windows 98. Nagyjából ekkor döbbent rá a szoftveróriássá terebélyesedett cég, hogy csak 2000-ig írták a számlálót, s iszonyatos hibák várhatók az ezredfordulón megbolonduló számítógépekkel. Sokan már előre dörzsölték a markukat, mert az 1900-ra visszaugró dátum rengeteg kamatot jelent majd a bankjuk gépén. Több milliárd dollárba került szerte a világon a hiba javítása.

2000

Windows Millennium Edition és a Windows 2000 Professional – mint sejthető, a nevük arra is utalt, ezek már kezelik a 2000 után következő éveket.

Ráadásul egészen jó a hálózati részük is, nem véletlen, hogy még manapság is rengeteg cégnél dolgoznak az utóbbival.

2001

A Windows XP meglepően hamar megjelent, ami ugyancsak azt támasztja alá, hogy az előző verziókat főleg a dátummizéria miatt kellett gyorsan piacra dobni. Talán a legsikeresebb az összes Windows közül, a vásárlók követelésére a cég többször kényszerült a rendszer támogatásának folytatására. Most úgy néz ki, idén májusig még kapható lesz az olcsóbb gépekhez.

2007

Sokat késett, és egyszer a tervezését is újrakezdték állítólag a nulláról a Windows Vistának. Mégis ez volt a redmondi szoftveróriás legnagyobb bukása. Az internetet elöntötték a gyalázkodó írások, aminek legfőbb oka az volt, hogy talán már a számítógépes kiegészítőket gyártó cégek sem bíztak a megjelenésében, nem készítettek hozzá meghajtóprogramokat, ezért sok szkenner, webkamera, egér nem működött, pedig korábban az XP-n vidáman futottak. E miatt aztán a vásárlók egymást túllicitálva szidták a programot, kissé el is túlozva a bajokat.

2009–2010
A béta verzióját már kipróbálhattuk a Windows 7-nek. Sokan a Vista javított változatának tartják. Gyorsabb lett, és kevesebb erőforrást emészt fel a működése. Közben néhány látványos újítás is került bele: támogatni fogja az érintőképernyőket – ha majd lesznek. Még nem tudni, mikor dobják piacra a végleges verziót, és mennyiért.

Forrás:blikk.hu