Eddig csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak, hogy egy teljes könyvtárat ajándékozzanak kedvesüknek, szeretteiknek karácsonyra.
Pedig gondoljunk csak bele, ki ne örülne, ha megkapná az ezer legkedvesebb kötetét? És még egy „biankó” ígéretet is, hogy akár további több ezerrel bővítheti tékáját. A koobe.hu mellett több más cég is kínál e-bookot, azonban ezek a magyar piacra még nem nagyon jutottak el, de az interneten megrendelhetők, igaz, esetleg vámkötelesek.
Koobe V3 Black
Az idei karácsonyra már megvásárolható az első magyar nyelvű e-könyv. Nem olcsó, de ha hozzátesszük azt, hogy ez körülbelül tizenöt bolti kötet árának felel meg, s ugyanakkor akár ezer letölthető könyvet tárolhatunk rajta, talán mégsem olyan drága. Kijelzője ePaper, vagyis nem csillog, s a napfényben és félhomályban is jól olvasható. Természetesen feketefehér megjelenítésre képes. Belső memóriáján kívül 4 GB-s SD-kártyát is fogad, s egyetlen ilyen kártyán sok ezer kötet fér el. Akkumulátora egyszeri töltéssel 7 ezer oldal megjelenítésére képes, súlya pedig a mobiltelefonokéval egyezik. Tudni kell az e-könyvekről, hogy fotókat is nézhetünk rajta, s ha meguntuk az olvasást, a memóriájába felvett zenéket is meghallgathatjuk.
Ára: 69 900 Ft
Elektronikus könyvtárak a világhálón
A leggazdagabb hazai elektronikus könyvtár – 6400 címmel – az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteménye. Az idegen nyelven is olvasóknak kifogyhatatlan kínálatot jelent a Projekt Gutenberg és a World E-Book Library által közösen létrehozott portál, a WorldEBookFair.com, amelyen indításakor több mint 300 ezer kiadvány jelent meg. Jelenlegi állományuk meghaladja a félmillió címet, a könyvek évi 9 dollár előfizetési díj ellenében 24 nyelven olvashatók. Magyar nyelven 810 mű szerepel az oldalon.
Sony Reader PRS-505
Népszerű készülék, 3 színben kapható: vörös, ezüst és sötétkék. Memóriakártyával bővíthető, egy töltés kb. 7500 lapozásra elegendő.
Amazon Kindle
A szövegek mellett képes a hangoskönyvek lejátszására is, s angol nyelven tartalmazza a New Oxford American szótárat. Akkumulátora egy napig bírja, kártyával bővíthető.
Ára: 359 dollár (kb. 74 ezer Ft)
Booken Cybook Gen3
Képregényeket is olvashatunk vele. Akkumulátora egy töltéssel nyolcezer lapozásra elég. SD-kártyával bővíthető, MP3 audiofájlokat is lejátszik; fejhallgatón keresztül élvezhetjük a zenét.

Forrás: blikk.hu