Ha műanyag és dizájn, akkor nem
lehet más az első gondolat, mint a Kartell. Az a márka, amelyhez igen
ambivalens érzésekkel közeledik a legtöbb konzervatív ízléssel megáldott ember,
de minél hosszabb ideig nézeget egy-egy bútordarabot, illetve amint a
formatervezett műanyag tárgy egy enteriőr részévé válik, nagyon szerethető
lesz. Ezután már csak az ár okozta sokkot kell legyőzni.
A Ferruccio Laviani tervezte Take lámpa
igazi szépségét nem lehet egy képpel jól bemutatni. Sőt, első pillantásra úgy
is tűnhet, mint egy ügyetlenül sajtolt műanyag lámpa. Ugyanis amíg a legtöbb
lámpa minden oldalról ugyanazt az oldalát mutatja, a Take lámpának két arca van.
Az egyik egy hagyományos éjjeli lámpára emlékeztet, amelyet műanyagból
gyártottak, a másik viszont ugyanezt az éjjeli lámpát mutatja, de egy műanyag
téglalapban, mint azok az üvegkockák a „beléjük rejtett képeket”. A lámpa két
megjelenése a térrel is játszik. Az egyik oldalról megszokott háromdimenziós
lámpa, a másikról egy kétdimenziós tárgyat sejtet. A Take lámpa egyszerre
elegáns és játékos, időtálló és modern.
Többféle színben kapható, a vagány
feketén és piroson át a szinte észrevehetetlen átlátszón keresztül a meleg
narancsig. Személyes kedvencünk a zöld, és bármilyen meglepő, nemcsak
ultramodern otthonokban mutat jól, hanem rusztikus hálószobában is megállja a
helyét. A Take lámpa, ahogy a Kartell márka többi terméke is, ékes bizonyíték
arra, hogy a műanyag tárgyak kidolgozása nem az anyagtól, hanem a tervezőtől és
a gyártótól függ.
Régi és nem túl kecsegtető szlogen a
„cipőt a cipőboltból”, mégis valahogy így érezheti magát, aki az IKEA
kínálatában felfedezi a műanyag éjjeli lámpáját, amely a Lampan névre hallgat.
Az Elebäck és Öjerstam tervezőpáros lámpája akár logója is lehetne a svéd
bútoráruháznak, amely az olcsó, ám mégis dizájnos termékeiről híres.
A klasszikus formájú lámpát a műanyagfröccsöntés teszi modernné, egyszerre
újszerű, és praktikus megoldás az ágy melletti világítás megoldására. A könnyű
műanyag jól helyettesíti a nehéz üveget, igaz, kevésbé elegáns, viszont cserébe
kicsit sem szokványos. A Lampan három színben kapható: fehér, fekete és piros,
és amíg a fehér jól képviseli a szükséges és praktikus lakáskiegészítőket, a
fekete és a piros már-már extravagáns.
A Lampan nem az a műanyag tárgy,
amelynek hatására ódák születnek a polipropilénről, de legalább falnak se
megyünk a látványától. A praktikum nemcsak a lámpa funkciójára, hanem
megjelenésére is jellemző. Csak a legszükségesebb élek és ívek jellemzik. Nincs
egyetlen perem vagy díszítés, amely régi mesterek gondos munkáinak
elmaradhatatlan része. A Lampan a 21. század terméke, leegyszerűsített és
elnyűhetetlen. Törhetetlensége miatt remek gyerekszoba-kiegészítő lehet, de
egyszerűsége miatt megállja helyét a minimálstílusban is.
Forrás: nőklapja.hu