Ben Affleck felesége, Jennifer
Garner bármelyik pillanatban megszülheti második gyermeküket, de a leendő apuka
egyelőre nincs párja mellett.
A színész még nem zavartatja magát,
és szeretné befejezni a Kongóban elkezdett munkáját. Ben nem először jár az
afrikai országban, hanem negyedik alkalommal, hiszen a nyár folyamán már
forgattak egy riportot az ottani helyzetről, most pedig visszatért a forgatócsoport.
Az indok a kiújult válság és a polgárháborús helyzet. A film a civil
áldozatokat helyezi előtérbe, hangsúlyozva az értelmetlen vérontást.
A 35 éves Ben Affleck egyáltalán nem
fél, és úgy gondolja, a családjának sem kell aggódnia miatta. Bennek és
Jennifernek már van egy kislánya, Violet, akihez a napokban fog megérkezni a
kis testvér.
Mostani útja során a színész találkozott olyan családokkal, amelyeknek tagjai
menekülttáborokban élnek Kelet-Kongóban. A filmmel Ben szeretné felhívni a
világ figyelmét a szenvedő emberekre, és reménykedik benne, hogy a
szerencsésebbeken segíteni fog.
Forrás: noklapja.hu