Hol van már a napsütötte arcszíned?
Az ismét előtérbe kerülő apró bőrhibák a sminkelés kezdetén szinte követelik
maguknak az alapozót. Ha jól használod, akkor tényleg csodákra képes!
Nagyon fontos, hogy harmonizáljon a
bőröd és az alapozód színe. Nem mondtam, hogy teljesen egyezzen meg, mert egy
pici csalás megengedett a friss, üde arcszín érdekében. Ám ez a pici csalás
tényleg csak leheletnyi színeltérés legyen! Ha a leggondosabb kísérletezés
ellenére sem találod meg azt az árnyalatot, amely a bőrszínedhez leginkább
passzol, akkor keverd ki bátran két árnyalatból. Jó eredményt érhetsz el, ha
egy semlegesebb tónushoz ugyanannak a márkának egy picit aranyosabb vagy
rózsásabb árnyalatával társítod. Értelemszerűen ezt a folyékony alapozókkal
tudod megtenni. Válassz pumpásat, és a megfelelő arányban (pl. két „nyomás”
alap és egy „nyomás” fényesebb) tedd a kézfejedre, és ott keverd össze.
Az alapozót ne esetlegesen kend el
az arcodon! Az orrodtól kifelé és fentről lefelé haladva dolgozz, így biztosan
egységes lesz a színe, és nem borzolod fel az apró pihéket az arcodon. Apropó,
pihék! Ha smink nélkül nem is erős a bajuszvonalad, a helytelenül felvitt
alapozó a szőrszálakra tapadva felerősíti a látványukat!
A speciális hatású alapozókat akkor
használd, ha tényleg arra van szükséged! A matt bőrfelszínt biztosító
alapozókat a kevert vagy a zsíros bőr számára fejlesztették ki, ne használd
száraz bőrön. Amikor már apró ráncokkal is „bajlódsz”, akkor jön el csak igazán
a ragyogást fokozó jelzővel illetett alapozók ideje! Az áldásos trükk,
miszerint fényvisszaverő részecskéket adagolnak a festékhez, optikailag csalást
elkövetve simábbnak mutatja a bőrödet.
Már nem csak az arckrémek
tartalmaznak bőröregedést gátló anyagokat. Az alapozóhoz adott hialuronsavnak,
vitaminoknak köszönhetően a bőr állagát is óvják ezek a festékek.
Ma már a portól kezdve az állagát a
felvitel után megváltoztató habosított változattól a folyékonyig bármilyen
állagú lehet egy alapozó. Az biztos, hogy a legerősebb fedést azoktól várhatod,
amelyek úgy néznek ki, mint a kenhető púderek. Ezeket többnyire szivaccsal
együtt árulják: ha száraz szivaccsal viszed fel, akkor igazán „ütősek”, ha
ennél lágyabb hatást szeretnél, akkor vizezd be a szivacsot. Vigyázat! Bár a
dobozon kialakított lukaknak köszönhetően szellőzik a szivacs, azért nem árt
időről időre alaposan kimosni és kiszárítani. A tubusba, üvegbe vagy pumpás
flakonba zárt alapozók általában közepes fedést biztosítanak, de itt már nagy a
szórás, a legjobb, ha kipróbálod a kézfejeden, és ott méred le a
fedőképességét.
Ha picit tágabbak a pórusaid vagy
fáradt a bőröd, akkor az alapozót megelőzően használj speciális sminkalapot
nyújtó szérumokat. Ettől még egyenletesebb lesz a bőr, sokkal szebben terül
majd el rajta az alapozó.
A kompakt alapozót szivaccsal
oszlasd el az arcodon, a por állagúhoz mindenképpen ecset dukál. A krémes
változatot pontokban tedd az arcodra, és a kezeddel vagy ecsettel dolgozd el
rajta. A folyékony alapozókat a legszebben a kezeddel tudod eloszlatni.
Ha alapozót használsz, akkor
mindenképpen kerüljön a nyakadra, sőt a dekoltázsodra is belőle! Már felöltözve
sminkelj, a ruhádat papírtörlőkkel védd a festékfoltoktól, így a fehér gallérod
is biztonságban lesz.
A krémezés után várd meg, míg
teljesen beivódik a bőrödbe, és csak utána kezdd el az alapozást. Ha nincs
időd, akkor papírtörlővel – biztos, ami biztos – itasd le a bőrödről a krém
feleslegét. Persze az alapozónak is kell egy kis idő, míg folytathatod a munkát
a pirosítóval. Használd ki az időt, és amíg „szárad”, addig sminkeld ki a
szemedet!
Forrás: nőklapja.hu