A Renault „Best of 2008” címmel
rendezte meg sajtóbemutatóját. Volt ott minden, Koleos, Twingo, Lagunák,
utóbbiból még egy kupé is – engem azonban csóró magyar családapaként két modell
érdekelt igazán. Úgy szerveztem, hogy a rövid tesztúton mindkettőt
kipróbálhassam.
Thalia
Hehe, pont fordítva van, mint az
elődnél: az arca csúnya, aránytalan, a feneke csinos, harmonikus. Rossz
hír: a hátsó szárny, a krómtükör egyelőre csak az újságírók
privilégiuma, az extralistára csak később kerülnek fel ezek az ütős
kiegészítők. A magyar vásárlóknak most még csak a kissé fura,
a drágább változatoknál krómdíszítésekkel cifrázott orr és a Mégane
limuzinéhoz hasonló csinos far marad.
Egy ilyen, a Keletnek szánt
olcsó szedán (a Thalia fő piaca Oroszország és a Távol-Kelet) esetében
talán a legfontosabb paraméter a csomagtartó nagysága. Az új
Thaliának sem kell szégyenkeznie: 506 literjével még mindig hattal nagyobb
a Hetes BMW-énél – de néggyel kisebb az elődmodellénél. Így megy ez ebben
a mai világban: a szépség oltárán köbcentik vesznek oda.
(Gereblyeszállításhoz a hátsó pad támlája egyben ledönthető.)
Az új Thalia egyelőre két benzin- és
egy, de két különböző teljesítményszintre belőtt dízelmotorral rendelhető.
A legolcsóbb kis faros a fapados, szervó és villanyos cuccok nélküli
75 lovas, 16 szelepes 1,2-es, 2,09 millió forintért. Az importőr szerint
a pici motorral se szánalmas a Thalia dinamikája – a kocsi majd’
egy mázsával könnyebb az ugyanilyen blokkal szerelt Twingónál, tömege mindössze
904 kiló.
A 65 lóerős, másfél literes dízel
csak Expressionként kapható, szervóval, elektromos első ablakokkal, fedélzeti
számítógéppel, állítható magasságú vezetőüléssel és kormánnyal – 2,29 millától.
A 98 lovas, 16 szelepes 1,4-es és
a 85 lovas 1.5 dCi mellé Privilége felszereltség is választható, manuális
klímával, ködfényszórókkal, bőrkormánnyal, bőrözött váltógombbal, két
hangszórós (!) CD-s rádióval. Én egy ilyen dízelt kaptam a tesztútra, sőt.
A fullfullfullos kocsiban a krómozott házú tükör és a csini
spoiler mellett még automata klíma is volt, az anyja mindenit!
Az erős dízel mellé csupán 980 kilós
saját tömeg társul, így a dízel csúcs-Thalia menetdinamikája remek.
130-ról még erőteljesen gyorsul, a könnyű, de precíz kormány apró
mozdulataira is készségesen veti magát jobbra-balra a kocsi. A váltó
könnyű, egész pontos. A fékek nem olyan hirtelenek, mint általában
a kis francia autóknál szokásos. A futómű kényelemre hangolt, de nem
öli meg teljesen az élményt kanyargós utakon. Az erős dízel Thaliát vezetni –
kifejezetten jó.
Az utastér anyagai persze olyanok,
amilyenek. Az ülések nagyobb felületeit ebben a csúcsmodellben finom
plüssel burkolták – az oldalsó szövetrészek azonban hátszőrfelállító műszálból
készültek. És 130 felett már kissé kellemetlenül zajos is a kocsi. 3,09
milla a most kapható legdrágább Thalia (ehhez jöhet még 90 ezerért egy
metálfény, 75-ért az automata klíma, 60-ért két oldallégzsák) – ennyiért ennyi
jár.
A kompromisszumokkal együtt is azt
mondom: inkább ezzel a fullosan is olcsó érzetű, de őszinte, könnyű,
rugalmas Thaliával indulnék hosszú útra vagy hoznám-vinném a családot,
mint azzal a kompakt kocsival, ami ugyanennyiből magasabb presztízsérték
mellé jár. Magyarán: kell a fenének 1,4-es Astra, inkább ez fura arcú
dízel faros, ha egyszer oda vet a sors, hogy mindennap ugyanabba az autóba
– és új autóba – kell majd beülnöm.
Forrás: totalcar.hu
