Ha zavarban vagyunk, elpirulunk, ha
megijedünk, elsápadunk, de a krónikus bőrbetegségek is lelki okokra vezethetők
vissza. Ezeket igyekszik feltérképezni a pszichoszomatikus bőrgyógyászat, mi
pedig arra biztatunk, hogy vedd komolyan a jelzéseket, és törekedj a mentális
megoldásra.
A legtöbben úgy vélik, hogy ha a
bőrük betegséget produkál, elég azt csak külsőleg kezelni, bekenni, ecsetelni,
lemosni. Holott ennél jóval mélyebben gyökereznek a problémák. Azok a
szakemberek, akik bőrgyógyászként és pszichoterapeutaként is praktizálnak,
mindkét oldalról kezelik a betegséget, és a tünetjavító szerek felírása mellett
a lelki síkra is figyelmet fordítanak. Érdemes megfontolni ezt a lehetőséget,
ha a probléma makacsul visszatér, nem javul vagy romlik a bőr állapota.
A veleszületett hajlam mellett a
lelki és szociális hatások is súlyosbíthatják a bőrbetegségeket. Például ha
örököltük az ekcémára való hajlamunkat, bizonyos környezeti hatások
előidézhetik a fellobbanását, míg stresszmentes időszakokban nyoma sincs a
viszkető foltoknak. Egy kutatásban egy éven át figyeltek bőrbetegeket, és még a
pattanásosság vagy a visszatérő vírusfertőzések esetén is kimutatható volt a
stressz provokáló szerepe. Megoldást kínálhat a csoportos pszichoterápia, ennek
keretében azonos bőrbetegséggel küzdő betegek tömörülnek egy csoportba, de a
hipnózis is felgyorsíthatja a gyógyulási folyamatot. Ilyenkor a páciens mély
relaxációban vizualizálja azt a módszert, amellyel gyógyulni szeretne, ez lehet
krémezés, fürdés lágy tengervízben, fényterápia vagy bármi más is. A relaxált
állapotban elképzelt és megélt gyógyulás a valóságban is megjelenik. Hatékony
módszer lehet az agykontroll is, melynek segítségével a beteg az ellenőrzése
alá vonhatja a problémáját. A lényeg, hogy érezze: nem valami ismeretlen
rosszal hadakozik, hanem tudatosan kell fordulnia a betegsége és az azt kiváltó
alapkonfliktus felé.
Az éveken át fennálló, human
papilloma által okozott szemölcsök esetén is valószínűsíthető a pszichés
faktor, ezért hatásos lehet a szuggesztiós kezelés.
A pikkelysömör és az évek óta
meglévő csalánkiütések kezelésében szintén bevált ez a gyógyítási forma.
Tégy a javulásért!
A szép és tiszta bőr erotikus, hiszen magas ösztrogénszintet, vagyis
termékenységet jelez. A bőrproblémákkal viszont azt üzenjük a külvilágnak, hogy
nem vagyunk jóban önmagunkkal, és szeretnénk, ha mások törődnének velünk. Az
alábbi tanácsok megfogadásával sokat javíthatsz a helyzeten
Alakítsd ki saját zöldszigeted!
A zöld szín erősíti az idegrendszert, csökkenti a stresszt, így a bőrbetegségek
kockázatát is. Vedd magad körbe ezzel a színnel, tegyél ki a falra egy zöldbe
borult tájat ábrázoló képet, vegyél egy-két szobanövényt, segítségükkel
könnyebben viseled majd a stresszt is.
Pihenj függőágyban!
Az amerikai Rochester Egyetem kutatói rájöttek arra, hogy azok az emberek, akik
gyakran hintáznak, sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint azok, akik a heverőn
pihennek. A lelki eredetű bőrbetegségek is gyorsabban gyógyulnak, ha a páciens
függőágyban pihen.
Masszíroztass!
Bőrünk több mint egymilliárd idegpályájával kommunikál agyunkkal, ahová nem
csak az olyan ingerek érkeznek, mint a fájdalom vagy a hideg, hanem olyanok is,
amelyeket sokra értékelünk, mint például a simogatás. Az érintések nyugtató
hatásúak, ezért járj el rendszeresen masszázsra, mert segíti a nyugtató, lazító
oxitocin felszabadulását. Az önmasszázsnak hasonlóan jótékony hatása van.
Forrás: wellnesscafe.hu