Ma szinte mindegyik kisautó úgy
készül, hogy vesznek egy nagy kasztnit, jól megdizájnolják, aztán valahogy
megoldják, hogy belül mégse legyen túl nagy. Mind gigantikus kívülről, mégsem
tudják betölteni azt a funkciót, mint amit egy négyméteres kocsi tudott tíz
éve. És ami a legjobb, egy fia ötlet sincs bennük.
A Jazz, így második generációsként
is rövidebb ezeknél vagy tíz centivel. A japók mégsem azon törték
a fejüket, hogyan lehetne rosszabb egy Civicnél, sőt. A motor
rettenetesen keskeny és nagyon elöl van a motortérben, az aksinál (28 Ah)
az első mobiltelefonok is nagyobbak voltak, a szélvédő pedig annyira
a motortér fölé nyúlik, hogy egy francia autónál felsikoltanék: ezt meg
hogyan fogják javítani?!
És maradt a régi trükk,
a tankot az első ülések alá tették (szerencsére a benzin lötyögése
nem hallatszik). A hátsó pad tehát nem egy dudoron van, hanem lábakon áll,
alatta pedig nincs semmi. Ha felnyitjuk, magas tárgyak szállíthatók állítva.
Viszont előre is csukhatjuk az egészet, ekkor meg óriásira bővül
a csomagtartó, mivel az ülés összehajtva oda tottyan be, ahol normálisan
a tank lenne. Ezt nevezték el Mágikus Üléseknek, de ennyi erővel úgy is
hívhatnák: Dugjátok Fel a Karakurit.
A motorkérdés, úgy tűnik, most
megoldódott, mivel mindkettő 16 szelepes és i-VTEC vezérlésű. Az alapgép 1,2
literes, a nagyobb pedig kis jóindulattal 1,4-es – voltaképpen 1,3-asra
illene kerekíteni az 1339 köbcentit. Ami feltűnő: a motorok iszonyatosan
csendesek. Még felnyitott motorházfedéllel is lényegesen halkabban ketyegnek alapjáraton,
mint egy mátrixnyomtató. A bemutatón a hondás autóhurcoló srácok
simán ráindítottak, amikor járt. A 90 és a 100 lóerő között elvileg
nincs nagy különbség, de az élet mást mutatott. Dízel Jazz nem lesz, talán
hibrid igen, de az is később.
Az új forma elsőre olyan, mintha
a régi Jazzt megcsinálták volna lufiból, és egy kicsit túlfújták volna. Az
ülések magasabbak, az első székek távolabb vannak egymástól. Hátul akkora
a lábtér, hogy a sajtóbemutatón a Jazzekkel sofőrös limuzint
játszottak: ezekkel vittek minket a vacsorára, és bárki gond nélkül
elfért, pedig a hondások nem törpéket szerződtettek vezetőnek. Ja, és egy
apróság: az ülések formája is jobb, hátul meg normálisabb szögben áll
a háttámla, és hosszabb az ülőlap.
A műszerfalat is megújították, régen
olyan mintázatú és keménységű volt, mint egy golflabda. Ez annyiban változott,
hogy a felszínre rádolgoztak egy leheletfinom burkolatot – olyan
a tapintása, mintha fekete hungarocellt fogdosna az ember. Hasznos, hogy
matt a felszíne, de úgy tűnt, hajlamos a karcolódásra.
A műszeregység rafinált vöröses háttérvilágítást kapott, ennél jóval
primitívebb megoldások dívnak a mai kiskocsiknál. És még egy lényeges
apróság: a kormányt már tengelyirányban is lehet állítani.
Forrás: totalcar.hu
