A hazai lakberendezési hagyományok a paraszti kultúrában gyökereznek, ahol a szentképnek helye van, de a valódi kortárs oltár a televízió. A magyarok nem szívesen válnak meg a bútoraiktól, fétisként tekintenek rájuk. Egy belsőépítésszel jártuk körbe a BNV Bútorvilág kiállítását, ahonnan nem sikerült még száműzni a komoly tehénáldozatokkal járó szottyadt bőrfoteleket. A kiállítás egyik fő látványossága a Lakberendezők Országos Szövetségének a Trendsziget nevű standkomplexuma volt, amelyik az olimpiai játékok öt karikája nyomán egy-egy enteriőrt mutat be, amelyet a kontinensek ihlettek. Az Európa enteriőr monokróm, fehér konyhája Tóta szerint kissé elavult high techben valósult meg. Ezt a megjegyzést meghallotta, és rossz néven vette a helyiséget tervező Tribikné Deák Anna lakberendező. Kérdésünkre elmondta, habár jól ismeri a legújabb, milánói berendezési tárgyakat, azokból nem volt lehetősége kiválasztani a legmegfelelőbbnek vélt darabokat a kiállításra, hanem a rendelkezésre álló készletből dolgozhatott. Mivel úgy láttuk, a standot építő lakberendezők saját szellemi termékükként és közízlésformáló elemként tekintenek az itt látható munkájukra, az Afrikai enteriőr elnevezésű nappali ismertetésére a kivitelezésben résztvevő Varga András lakberendező asszisztenst kértük meg. "Az uralkodó anyagok a sötét színű, trópusi fa, a bőr, amelyik a kanapéban jelenik meg, és a falon megjelenő nepáli kő, amelyik a közönségnek nagyon tetszett. Az enteriőr tervezőjével együtt arra törekedtünk, hogy élhető teret hozzunk létre." Érdekesnek találtuk az Ázsia enteriőrt is, amelyik az Európában divatos etno stílus elterjedését mutatja. Miközben a nem túl kényelmes, fémszálakból felépített dizájfotelben próbáltunk elhelyezkedni, Tóta arról beszélt, nem lát összefüggést az ázsiai életszemlélet divatja és az etno lakberendezési stílus keresettsége közt. "Ázsia termel. Ázsia reneszánsza folyamatos, mindig van mit felfedezni ott." Szívesebbek ültünk egy rövid időt a Natuzzi olasz cég standján, amelyik a Trendsziget mellett a leginkább átgondoltnak és igényesnek tűnt.

Forrás: velvet.hu