Nem, a képeken nem a legújabb
Lamborghini látható, hanem egy brit-lengyel cég sportkocsijának első,
számítógéppel generált képei.
A csúcstechnikával készülő jármű
állítólag hamarosan gyártásba kerül, és ami azt illeti, az eddig kiszivárgott
adatok szerint bizonyos szempontból még korszerűbb is, mint a Lamborghini
Reventon, amelyre megszólalásig emlékeztet. A vázszerkezete ugyanis nem
acélcsövekből készül, hanem karbonszálas műanyagból és alumíniumból, és az
ígéretek szerint akár egy 1000 lóerős motort is bele lehetne szerelni, annyira
merev. A hátsó tengely elé ugyan nem V12-es motor kerül, csak V8-as - az Audi
4,2 literesének háromféle változatát szeretnék beépíteni - viszont a motorok
teljesítménye 350 és 700 lóerő közt lesz, így a legdrágább Veno menetteljesítményeiben
is felveheti a versenyt bármelyik Lamborghinivel.
A típusból évente csupán 10-12
példányt terveznek megépíteni, és a termelés összesen sem haladja majd meg az
50 példányt, már ha egyáltalán lesz valami a nagyravágyó tervekből, hiszen
elképzelhető, hogy az első egy-két példány megépítését követően a Lamborghinivel,
illetve anyavállalatával, a VW-csoporttal kell majd pereskednie a cégnek, ami
akár a gyártásra szánt összeg többszörösét is felemésztheti. Lehet, hogy
olcsóbb lenne gyorsan felvenni egy jó formatervezőt?
Forrás: totalcar.hu