Rohanó napjainkban sokan igyekszünk
minél jobban odafigyelni arra, hogy mit eszünk, mégis egyre gyakrabban
találkozhatunk olyan gyakorló fogyókúrázókkal, akik még diétájuk mellett is
felszednek jó pár kilót. Vajon miért tudunk még a legszigorúbb
kalóriaszámolgatás mellett is hízni? Összeállításunkból most kiderül!
1. Kevés alvás
Többségünknek nem elég a napi
ötórányi alvás ahhoz, hogy kipihenjük magunkat. Ez pedig biztosan befolyásolja
az emésztésünket, a rövidebb alvásidő alatt szervezetünknek kevesebb ideje marad
a kalóriák elégetésére.
2. Stressz
A kutatók egyértelműen
bebizonyították, hogy a hasra hízásnak nincs köze egy elrontott fogyókúrához
vagy a lustasághoz. A feszültségben élők többet termelnek a kortizol nevű
stresszhormonból, amely miatt hajlamosabbak lehetnek középtájon elhízni.
3. Öregedés
Harmincas éveink felett megváltozik
a hormonháztartásunk. Bár mindenkinél más ritmusban zajlik ez a folyamat, de
általánosságban elmondható, hogy a kalóriaszükségletünk csökken. Figyeljünk
arra, hogy az étkezésünk rendjét a változó mozgásigényünkhöz mérten alakítsuk
ki!
4. Napfényhiány
Sokszor már észre sem vesszük, hogy
munkaidőnk jelentős részét olyan zárt helyiségben töltjük, ahova a fény is alig
jut be napközben. Ez rossz irányba befolyásolja szerotonin-termelésünket, amely
depresszió kialakulásához vezethet, növelve az elhízás veszélyét.
5. Miből mennyit?
Érdemes szétoszlatni azt a közkeletű
félreértést, hogy a sör és a gumimaci önmagában hizlal. Bár az egyik kalóriával,
a másik pedig cukorral van tele, a mértéktartás ebben az esetben is elkerülhetővé
teszi az elhízást.
6. Készételek
A rohanó tempó mellett gyakran nincs
időnk megnézni, hogy mit is eszünk. A csábító illatoknak és ízeknek nem tudunk
ellenállni, pedig egy szalámis pizza legalább 800 kalóriát tartalmaz.
Ehetünk finomságokat zöldségekből vagy kifejezetten kalóriaszegény halszeletből
is!
7. Nagy adagok
A kereskedők többsége arra törekszik,
hogy a szemünket elvarázsolja, ha valamilyen ételt próbál meg nekünk eladni.
Ráadásul az esetek többségében az éhségérzetünk elhomályosítja a
tisztánlátásunkat is, és ezért többet vagy nagyobbat rendelünk, mint kellene.
8. Távirányító-szindróma
A tévé előtti üldögélés úgy hizlal,
hogy közben lehet, hogy nem is ettünk semmi zsírosat. A tévézés elsősorban a
mozgástól veszi el az időt, amely egyes számítások szerint évente fél kiló pluszt
hoz a sorozatfüggőknek. Naponta tegyünk meg legalább 3000 lépést tévézés
helyett vagy mellett!
9. Gyerekkor
A felnőttek nehezen értik meg, hogy
a gyerekek hogyan tudnak olyan sok édességet megenni egyszerre. Ráadásul a sok
édesség elveszi az étvágyat is a főételtől. Próbáljuk megszerettetni a
kicsikkel a gyümölcsöt vagy akár a különböző kompótokat!
Forrás: blikk.hu