A sablonfestéshez nem kell nagy gyakorlat, sőt igazán kézügyesség sem, bőven elég néhány mosogatószivacs, egy sablon és sok-sok színes festék. Az eredményt viszont mindenki szájtátva nézi majd. Mi is kipróbáltuk ezt a technikát.
A sablonfestés akkor hoz szép eredményt, ha kevés festéket használunk, így inkább (ha szükséges) érdemes többször áttunkolni a felületet. A szivacs (vagy ecset) semmiképpen se tocsogjon a festékben, inkább tűnjön majdnem száraznak. A sablonfestést egy helyen lehet elhibázni, de úgy, hogy javítani sem lehet, ha a festék befolyik a minta alá.
Miután a sablont megfestettük, el lehet távolítani. Bármilyen felületre is festünk sablonnal, a technika nem változik: ha kell, alapszínre festjük a tárgyat, felhelyezzük a sablont, a mintát belülről kifelé megfestjük, majd eltávolítjuk a sablont, illetve letisztítjuk és áthelyezzük. Nem követelmény, hogy a sablonnal ismétlődő mintát fessünk, sőt az is előfordulhat, hogy a sablonunk nagyobb, mint a díszítendő tárgy, ilyenkor az is elég, ha csak a minta egy részét stencilezzük.
A hobbiboltok kínálatában sokféle sablont találhatunk. A legegyszerűbbek (általában gyerekeknek készített sablonok) már 300 Ft-ért megvásárolhatók, az igényesebb, jobb minőségű, öntapadó, nagyobb sablonok viszont akár 3–4000 Ft-ba is kerülhetnek, az átlagárak 1000 és 2000 Ft között mozognak.
Sablont egyébként készíthetünk saját kezűleg is. A kívánt mintát egy vastag műanyag lapra másoljuk át (a legjobban az használható, amelyet lapok gyűrűzésekor elő- és hátlapnak használnak), majd éles pengével vagy szikével vágjuk ki. A sablon lelke az egyenes, szép vonal, ezért a kivágáshoz nagy kézügyesség és precizitás szükséges. Ha mindenképpen saját mintára vágyunk, akkor plottervágóval lehet a legtökéletesebb sablont elkészíteni. Mivel az ilyen kérések igen ritkák, ezért olyan cégeknél érdemes kérésünkkel kopogtatni, akik reklámgrafikával, szitanyomással foglalkoznak, és készüljünk fel arra, hogy vektorgrafikus mintát kérnek tőlünk. Külföldön nagyobb népszerűségnek örvend a stencilezés, így sablonokat akár az interneten is rendelhetünk.
Variációk sablonfestésre
Mostanság nagy divatnak számít a 3D-s sablonfestés. Az űrkorszakot idéző kifejezés egyszerű technikát takar, amelynek eredménye a díszített felületről kiemelkedik. A 3D-s sablonfestéshez speciális sablon szükséges, vastagabb, mint a hagyományos sablonok, és speciális festék, amelynek sűrű szerkezete megtartja a minta körvonalait. Szekrénykéken, falakon gipszmintahatást érhetünk így el.

Forrás: noklapja.hu