Hogyan lesz a hétrészes Harry
Potter-regénysorozatból nyolc mozifilm? A válasz roppant egyszerű: az utolsó
könyvet kettévágták a forgatókönyvírók, és két külön filmet forgatnak belőle.
A Harry Potter és a félvér herceg
című rész már elkészült, a hírek szerint karácsonykor be is mutatják
Amerikában, ám az írónő, J. K. Rowling elégedetlen a kész művel. Kifogásolta,
hogy a regény felét kihúzták, hogy beleférjen a két és fél órás filmbe. Így a
történet csak nyomokban hasonlít majd az eredeti változathoz. Az előző két
epizód is hiányosra sikeredett, több szereplőt egyszerűen kihagytak a
filmekből, hiszen nem tarthat órákig egy-egy vetítés.
Az idén bemutatandó részben például
hiába keresik majd a sorozat rajongói az Emma Thompson által megformált
Trelawney tanárnőt, de McGalagony professzor is csak néhány villanás erejéig
tűnik majd fel. A stúdiónak annyira sokba kerülne a tucatnyi Oscar-díjas
színész szerződtetése, hogy inkább egyszerűen kihagyják őket a filmekből, ami
persze kiábrándítja a nézőket.
A tervek szerint az utolsó Harry
Potter-filmet 2012-ben kezdik vetíteni a mozik.
Az azóta világsztárrá érett
főszereplő, Daniel Radcliffe bevallotta, hogy bár mindent a varázslófiú
karakterének köszönhet, nem bánja már, hogy lassan véget érnek a forgatások,
hiszen a gyerekkora azzal telt, hogy lépten-nyomon Harryvel azonosították az
emberek. Aggodalomra azért nincs oka, hiszen a filmekért kapott gázsival Anglia
leggazdagabb gyermekévé lépett elő, és ha élete további részében már semmit sem
dolgozik, akkor sem kell attól tartania, hogy nem lesz mit ennie.
Forrás: noklapja.hu