Aki már ezerféle fogyókúrás módszert
kipróbált, kétkedve fogad egy újabbat, főleg ha közben visszaszedett
zsírpárnáit nézegeti a tükörben. Van azonban egy kínai módszer, amely még a
sokat csalódottaknak is visszaadhatja a hitét. Ez a MiaoMei.
A módszer alapja a kínai
akupunktúra, amelyhez méregtelenítés és egy meghatározott kalóriatartalmú
étrend is tartozik. A kúra előtt 2 héten át „spa” készülékkel kiűzik a
méreganyagokat a szervezetből. A program első 3 napján szinte semmit nem
ehetünk. Mindez korántsem olyan ijesztő, ha a Kínában gyártott, cellulóz rosttartalmú
kekszet rágcsáljuk háromóránként, meleg folyadékkal leöblítve. Ez „felpuffad” a
gyomorban, és elhiteti az agyunkkal, hogy nem vagyunk éhesek.
Ezek után azt a 800 kalóriát is
soknak érezzük majd, amelyet az első 10 napban ehetünk meg. Ez a mennyiség
egyébként meghatározott ütemben fokozatosan emelkedik. Fontos, hogy a napi
ötszöri étkezést és az előírt mennyiséget kötelező betartani, illetve 3 liter
folyadékot is meg kell innunk. Eközben naponta egyórás masszázzsal stimulálják
azt az 54 akupunktúrás pontot, amely elősegíti a káros anyagok kiürülését, jobb
közérzetet biztosít, és feltöri a zsírpárnákat.
Forrás: blikk.hu