A stylist és designer Laura Jameson-Chatz és fotós-rendező férje, Daron johannesburgi lakása lassan formálódott az évek alatt, amióta ez az otthonuk.
Ebben a nyugodt, de stílusos johannesburgi otthonban a változások inkább fejlődésszerűen, és nem forradalmi módon játszódtak le. Ahogyan az évek múltak és a lakók élete megváltozott – beleértve két otthon született gyerek világrajöttét is –, a helyiségeket átalakították, kiegészítették, feldíszítették vagy újrarendezték, hozzáidomítva őket a tulajdonosok igényeihez és életstílusához.
A házba Laura és Daron a dupla méretű nappali miatt szeretett bele első látásra, amelynek magas ablakain át elárasztja a fény a szobát. A nyári hónapokat a család az óriási kertben tölti, télen pedig a szalon közepén álló kandalló tartja távol a hideget. Az általuk végrehajtott változtatások mögött az a filozófia rejlett, hogy otthonuk leggyakrabban használt helyiségeit megnyugtatóvá és praktikussá tegyék, miközben leegyszerűsítik életmódjukat. Kibővítették a házat egy dupla méretű stúdióval, és ez lehetővé tette Daron számára, hogy alapvetően otthonról dolgozzon, míg a strukturális átalakítások célja az volt, hogy zökkenőmentes átmenetet hozzanak létre a belső terek, illetve a külső és belső helyiségek között.
Az étkezőt és a konyhát elválasztó falat lebontották, egyetlen nagy, levegős szobát hozva ezzel létre. Hogy megtartsák a rendezett nyitottság hangulatát, a konyhaszekrényeket csak a hátsó falhoz illesztették. A munkalapokat betonba öntötték odakint, és utána állították őket a helyükre. A legtöbb étel azon a szigeten készül, ahol a családtagok és a barátok főznek és beszélgetnek, értékes perceket osztva meg egymással.
A bejáraton túl Laura úgy hangsúlyozta a dupla magasságú lépcsőház méreteit, hogy az ég felé nyúló fákat festett a falra. A kisfiuk, Noah szobájában a fal méreteit ügyesen úgy használták ki, hogy mászóköveket illesztettek az ágy fölé. Ezzel ellentétben a kislányuk, Ayla csinos hálószobája teli van tündérekkel és nőies elemekkel.
Az évek során a ház megtelt azokkal a kincsekkel, amelyek otthonná tesznek egy lakást. A nappaliban található valamennyi bútor a Tonictól származik, bizonyítva a házaspár minőségi design iránti rajongását. A Laura által készített legelső csillár ott szikrázik az ebédlőasztal fölött. És mindenhol látványos kezek, amik üdvözlik a vendégeket, ami a lényege ennek a szeretetteli otthonnak.

Forrás: elle.hu