Egy müncheni elsőfokú bíróságon
helyt adtak a BMW keresetének, és megtiltották a Shuanghuan CEO forgalmazását
Németországban. Az ítélet ellen még fellebbezhet az importőr, a China
Automobile Deutschland, de ez az egyik első eset, hogy egy kínai
másolmány-autóról a törvény oldaláról is kijelentették, hogy sérti az eredeti
formaterv birtokosának jogait. A Shuanghuan, illetve a német importőr persze
megpróbált védekezni azzal, hogy a CEO önálló konstrukció, és egyetlen részlete
sem azonos a X5-ösével, de a bíróság egyetértett a BMW érvelésével, amely
szerint a két autó felületesen szemlélve összetéveszthető.
A kínai autógyártók között bevett
gyakorlatnak számít a nemzetközi vállalatok típusainak másolása formai
szempontból: így egyfelől nem kell eredeti formatervek kialakítására költeni,
másrészt hasznot húzhatnak a nagy gyárak reklámkampányaiból, hiszen látszatra
ugyanazt az autót árulják, de sokkal alacsonyabb áron. Ameddig az autók csak
Kínában kerültek piacra, nem is nagyon tudtak mit tenni a nemzetközi autógyárak
képviselői, mivel a távol-keleti országban egyelőre elég gyenge lábakon áll a
szellemi tulajdon védelme, nem beszélve a hazai pálya lejtéséről. Az
exportpiacokon azonban egész más a helyzet: itt a nemzetközi gyártók vannak
előnyben, így valószínű, hogy a jövőben számos, hasonló kimenetelű perre lehet
számítani.
Forrás: totalcar.hu