A palack és a címke mellett, ha nem
is a leglátványosabb, de talán a legfontosabb borkellék a parafa dugó. Miközben
szerényen és láthatatlanul elrejtőzik a kapszula mögött, nagymértékben képes
befolyásolni a palackba zárt szellem életét. Egyrészt a filter szerepét
játssza, hiszen rajta keresztül lélegzik, érik a bor, másrészt könnyedén tönkre
is teheti a természet és az ember munkájának gyümölcsét.
Sokat köszönhet a borszerető ember a
tölgyfák népes családjának. A kocsánytalan tölgyből készítik a legjobb
hordókat, a paratölgyből pedig a dugót.
A parafa sokoldalúságára a rómaiak figyeltek fel legelőször, már réges-rég
tisztában voltak vele, hogy a parafa anyaga olyan egyedi tulajdonságokkal
rendelkezik, mint rugalmasság, ellenállóság, szigetelőképesség, és nem utolsó
sorban könnyűség.
Hogy dugó végleg a helyére kerülhessen, jó pár száz évnek azért még el kellett
telnie. Sir Kenelm Digby a 17. században ismét "feltalálta" majd
tökéletesítette az üveggyártást, kiváló borosüvegekkel lepve meg a világot.
Következésképpen a parafa dugó iránt is megnőtt a kereslet.
Hosszú az út a parafától a parafa dugóig. A fának először is meg kell termelnie
a dugókészítésre alkalmas kéreganyagot, ami 25-30 évig is eltart, és csak eztán
kerülhet sor az első szüretre. Míg a szőlő első terméséből kiváló bor
készíthető, addig a paratölgy szűztermését egyáltalán nem lehet hasznosítani.
Legalábbis dugó készítésére biztos, hogy nem.
Újabb 10-15 évig kell várnunk, míg a
fa újabb kéreganyagot növeszt magán, ez már alkalmas dugókészítésre. Mivel a
paratölgy egyébként meglehetősen hosszú életű, átlag 200 évig él, ezalatt
körülbelül tízszer lehet lehúzni róla a bőrt.
A nyers, szabálytalan kéreglapokat bálákba kötözik, és a szabad ég alatt 1-2
évig pihentetik. Felsorolni is nehéz volna, mi minden megy végbe ezekben a
bálákban, hányféle cserzőanyag, ásványi só és egyéb vegyület oldódik ki
belőlük.
Ezután a parafát forrásban lévő vízben megtisztítják a parazitáktól. Újabb
két-három hét következik: állandó hőmérséklet és páratartalom mellett, immár
fedél alatt pihen a jól megdolgozott kéreg. A lapokat minőségi osztályok
szerint szétválogatják, majd olyan vastagra szeletelik, amilyen hosszú a belőle
készülő dugó is lesz majdan.
Csak ekkor vágják körpengével henger
alakúra, ilyenkor már egészen úgy néz ki, mint egy tisztességes dugó. Az üvegbe
való alkalmatosság már csak a végső megtisztulásra vár. A kalcium-klorid
elkeseredett küzdelmet folytat az esetleges gombák és baktériumok ellen, majd
egy újabb fürdővel a klórt is száműzik.
A szárítást követően jön a feliratozás, szinte minden komolyabb termelőnél
találkozunk a dugóra gravírozott névvel. Egy újabb minőségi ellenőrzés, és a
dugó már mehet is a palackba.
Forrás: deluxe.hu
