Bár már hónapok óta hallhattunk
különböző híreszteléseket, melyek szerint Madonna és Guy Ritchie útjai
elválnak, úgy tűnik, a dolog végleges! És a különválás egyre látványosabban
zajlik�
Az elmúlt héten több alkalommal is
ünnepelt Madonna, mégpedig örökbefogadott fiát, David Bandát. A vacsorákon
azonban egyedül, férje nélkül jelent meg. És ha ez még nem lett volna elég:
kezén már jegygyűrű sem volt ezen alkalmakkor.
Az énekesnő két dolgot ró fel
férjének: hogy túl sokat iszik, és hogy nem foglalkozik gyerekeikkel. Bár a
három gyermek közül csak a középső kissrác közös, még rá sem fordít túl sok
figyelmet a rendező. Guy szabadidejében szeret pihenni, lógatni a lábát, míg az
énekesnőnek lételeme, hogy utazzon, járja a világot, főleg most, mikor
megjelent új albuma is. Állítólag ezek a nézeteltérések vezettek odáig, hogy
most már meg se próbálják megmenteni házasságukat. Madonna a hírek szerint már
meg is vette új lakását Manhattanben.
Úgy tűnik azonban, nem kell
botrányra számítani a sztárpár válása során. Azért is döntöttek így, mert bár
nagyon megromlott a viszonyuk, nem szeretnének odáig jutni, hogy végképp
megutálják egymást. Felnőttek módjára rendeznek mindent: mindenki viszi, ami az
övé, a gyerekek Madonnánál maradnak, de Guy bármikor láthatja őket…
Forrás: cosmopolitan