A tisztálkodás alapvető módja a zuhanyozás vagy tusolás. Ez történhet kádban, vagy az erre a célra külön kiépített zuhanyfülkében, kabinban. A leggyorsabb tisztálkodási lehetőség, víztakarékos, és aránylag kis helyet vesz igénybe. Legtöbbször a földszinten helyezzük el, hogy a kerti munkából bejövet azonnal igénybe tudjuk venni. Vendégszobák kiegészítő komfortjaként is sokszor tervezzük be otthonunkba, de gyerekek fürdési megoldása is lehet, vagy éppen a szauna és a fürdőmedence elengedhetetlen tartozékaként jelenik meg.

Helyigénye, ha 85x85cm-es zuhanytálcát veszünk figyelembe, minimálisan 170x85 cm. Amennyiben a tusoló mellé még egy mosdót is kívánunk elhelyezni, ezen az alapterületen, akkor ez úgy lehetséges, hogy a vizes komplexumot csak egy hosszanti, és egy oldalsó fal határolja. Teljesen körül zárt helyiségben, egy ajtóval, melynek névleges mérete: 70x210 cm, a legkisebb helyszükséglete 170x150 cm.

A zuhanyzó szükséges tartozéka a vízlepergetős függöny, vagy karbonüveg falu, nyitható kabin. Rácsos vagy a víz kifolyását biztosító szappantartó elhelyezése is szükséges, lehetőleg olyan módon felszerelve, hogy abba minél kevesebb víz kerülhessen a zuhany használata közben, de mégis elérhető legyen akár még csukott szemmel is.
Az oldalfal felületek legalább 165-200 cm magasságig víztaszító burkolattal legyenek ellátva, míg a kimaradó falfelületeket, a mennyezettel együtt fessük le, világos színű diszperziós műanyag bázisú falfestékkel. Vigyázzunk a színharmóniára! Mint a mosdónál, itt sem ajánljuk a sötét színű burkolást, mert a ráfröccsenő szappanos víz foltjainak eltávolítása időigényes és nehezen megoldható feladat. A falburkolat, és a zuhanytálca közötti rést gombamentes sziloplaszttal tömítsük ki.

Csaptelep választékban itt is bőség van a piacon, a minőség azonban gyorsan megtérülő beruházás. A padlót hideg- vagy melegburkolattal látjuk el, ez ízlésünktől függ, de az alatta lévő szigetelés itt még nagyobb odafigyelést igényel, mint a mosdónál. A padló összefolyó elhelyezése a zuhanyzós helyiségben, már nem csak, hogy ajánlott, hanem kötelezően szükségszerű.
Szabály: zuhanyzó kabinba, vagy annak falára elektromos berendezést felszerelni, vagy ott üzemeltetni tilos. Előterébe, mely a vizes résztől jól szeparálható, zárt rendszerű világítótestet és földelt dugaljakat beszerelhetünk. Az elektromos kapcsolókat lehetőleg a helyiségen kívül helyezzük el.

Forrás: lakberendezes.hu