Új névvel kezdődik a női tenisz-világranglista. A 20 éves szerb szépség, Ana Ivanovics életében először megnyerte a Roland Garrost, ezzel életében először ő vezeti a nők pontversenyét. A szerb teniszező karrierjének rövid története következik.
Ana Ivanovics 1987. november 6-án született Belgrádban. Ötéves korában kezdett teniszezni, 14 évesen Svájcba költözött, hogy fejlessze tudását. 2003. augusztus 17-én, Bukarestben, egy ITF Circuit versenyen mutatkozott be, és alig tizenhat évesen elődöntőig menetelt. Negyedjére már WTA-tornán selejtezett, Luxemburgban, a Tier III-as viadalon két kört ment, de az akkor 644 hellyel jobb svéd Arvidsson kiejtette. Az évet a 705. helyen zárta, alig négy hónapos karrier után.
2004 hozta az áttörést, az évet már a legjobb százban, a 97. helyen zárta. Az év első három ITF versenyét megnyerte, a döntőkben a világranglistán nála több száz hellyel előbbre állókat vert. 2004 májusában játszott életében először főtáblán WTA-versenyen, de kikapott az első körben. A zürichi WTA-versenyen jutott először tovább az első körön, ott Venus Williamsszel találkozott, aki nagy küzdelemben legyőzte.
A következő év kiválóan kezdődött, megnyerte a 110 ezer dolláros canberrai versenyt, a döntőben Czink Melindát győzte le. Élete első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen a legjobb 32 közé jutott. Az év felénél már a 31. helyen állt, a Roland Garroson negyeddöntig jutott, elkapta az akkor világranglista-harmadik. Mauresmót. Remek éve volt, 40 győzelmet aratott, csak 14-szer kapott ki, az utolsó verseny után a 16. helyen állt.
2006-ban, Wimbledonban a 16-os döntőig jutott, Mauresmótól ezúttal kikapott, a francia a világ legjobbja volt akkor. Az év első győzelmét Montrealban aratta, Szafinát (aki előtte állt) és Hingist is legyőzte, hét tornán is negyeddöntős volt, de év végi győzelmi mutatója gyengébb volt a korábbinál: 35-18.
2007-ben az Australian Openen csalódást okozott, Berlinben viszont megnyerte a salakos tornát, a Roland Garroson meg a döntőig verekedte magát, a fináléban Justine Henintől kapott ki. Ekkora már felkapaszkodott a 7. helyre. Wimbledonban elődöntős volt, Los Angelesben is sikert aratott, abban az évben a harmadik diadalát Luxemburgban jegyezte. 51 győzelemmel és 18 vereséggel a 4. helyen zárta a szezont, 2007 júniusa óta szerepel folyamatosan a legjobb tízben.
Idén az Australian Openen is jól játszott, a döntőig menetelt, Sarapova állította meg. Megnyerte az Indian Wells-i viadalt, az áprilist pihenéssel töltötte. Henin visszavonulását követően Sarapova ugrott a világranglista élére, aki aztán korán búcsúzott a Roland Garrostól. Ivanovics maradt a mezőnyben, döntőt játszhatott, ott is nyert szombaton, így a június 9-ei hivatalos világranglistát már vezeti.
Ivanovics a tenisztudása mellett a külsejével is sokak rokonszenvét elnyerte. A 185 cm magas, 69 kg-os lány szívesen pózol magazinokban, divatcégek prospektusaiban. Nem is meglepő, a kiskorában duci kislányból gyönyörű felnőtt nő lett. Nem Ivanovics az első, aki az élet e területén is kipróbálja magát, az amerikai Ashley Harkleroad a Playboy augusztusi számának sztárja lesz.
A 2005-ös teljesítményéért az év legtöbbet fejlődő játékosa díjat kapta, 2007-ben az UNICEF nagykövete lett Szerbiában. Hazájában a Verano Motors szponzorálja, tv-reklámokban is rendre felbukkan, legutóbb a cseh Hantuchovával. 20. születésnapi partiján Borisz Tadics szerb elnök is részt vett. Szerbiában a 40 dínáros postaforgalmi bélyegen az ő portréja szerepel. Még csak 20 éves, de már ott van a csúcson.
Forrás: sportgeza.hu