4,2 milliárd dolláros költséggel
épülhet meg Vietnam első Las Vegas-i kaszinóhotel stílusú luxusüdülője. Az
összesen 9 ezer szobás Ho Tram Strip első fázisát 2010-ben, míg a másodikat egy
évvel később adják át.
A fehér homokos vízparton, a Vung
Tau tartományban épülő komplexum első fázisát, egy 1100 szobás ötcsillagos
hotelt, egy, a PGA-legenda Greg Norman által tervezett golfpályát és az ország
első Las Vegas-i stílusú kaszinóját 2010 végén adják át.
A Ho Tram Strip második fázisa, vagyis egy újabb, 1300 szobás luxusszálló, egy
kaszinó, 10 étterem és éjszakai szórakozóhelyek, várhatóan 2011 tavaszára készül
el.
Az öt luxushotelből, SPA-kból és konferenciaközpontokból álló komplexum
elkészültének pontos határidejéről egyelőre nincsenek információk, de a tervek
szerint még tíz éven belül átadhatják Ho Tram Stripet teljes egészében.
Az üdülőparadicsom mintegy 80 kilométerre épül Ho Si Minh-várostól, mégpedig a
Dél-kínai-tenger partján egy 169 hektáros területen.
Vietnam idén bekerült a New York
Times által a világ legkitűnőbb úti céljainak választott 53 országa közé.
Az ország turisztikai vonzerejét erősíti meg az is, hogy World Travel and Tourism
Council (azaz az Utazási és Turisztikai Világtanács) szerint Vietnam a világ
hatodik legdinamikusabban fejlődő turizmusával rendelkező helyéről 2008-ban a
negyedik helyre lépett elő.
Forrás: deluxe.hu